Eltűnhettek K&H Equities-iratok

Vágólapra másolva!
Nem erősítette meg, de nem is cáfolta a rendőrség az egyik napilap csütörtöki értesülését, miszerint még a nyomozás előtt iratok tűntek el a K&H Equitiesnél, és már a feltételezett elkövetőket is azonosították. "Valami történt iratokkal kapcsolatosan, de jelenleg még nem kívánjuk nyilvánosságra hozni a körülményeket" - mondta el az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatósága (SZBEI) vizsgálati osztályának vezetője, Gera Antal.
Vágólapra másolva!

A Magyar Nemzet című napilap csütörtöki számában azt írja, "már a nyomozás megindítása előtt iratok tűntek el a K&H Equities Rt.-ből", és a feltételezett elkövetőket már azonosították. "Egyelőre vizsgálodunk, és amikor tisztázódott a helyzet, akkor lesz célszerű erről nagy nyilvánosság előtt beszélni" - mondta Gera Antal.

Tóth András titkosszolgálatokat irányító politikai államtitkár a Bácskai János nemzetbiztonsági tábornok ellen bűnpártolás miatt indult perben, tanúvallomásában elmondta: Kulcsár Attila 2003 júniusában arra kérte a Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ jelenleg felfüggesztett főigazgatóját, működjön közre abban, hogy a rendőrség előzze meg a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletét a K&H Equities iratainak biztosításával, nehogy azok eltűnjenek.

Papp Csaba, az ORFK SZBEI gazdasági bűnözéssel foglalkozó osztályának vezetője tanúvallomásában arról számolt be: a Kulcsár Attilával kapcsolatban bűnpártolással vádolt Bácskai János dandártábornok 2003. június 23-án reggel telefonon felhívta azzal, hogy veszélyben vannak a K&H Equitiesnél lévő iratok. A bíróság tanúként meghallgatta Molnár Csaba alezredest is, aki korábban az ORFK pénzmosás elleni osztályát vezette. Molnár Csaba ezzel kapcsolatban annyit mondott, hogy a pénzmosás elleni osztály emberei Bácskai János jelzésétől függetlenül is kimentek volna a brókercéghez az iratokért. Molnár Csaba helyettese, Bacsi János rendőr őrnagy tanúvallomásában megjegyezte, hogy a jelzésnek nem sok hitelt adtak, és csupán annyi következménye volt, hogy a tervezett 13 óra helyett 11 órakor vonultak ki a K&H Equitieshez.

A rendőrség szerdán kezdeményezte Rejtő E. Tibor, a K&H Bank egykori vezérigazgatója és Garamszegi Gábor, a Betonút Rt. volt vezérigazgató-helyettese házi őrizetének meghosszabbítását a K&H brókercégénél elkövetett bűncselekmények kapcsán.