Az al-Kaida fenyegetése miatt jobban védték Chiracot

Vágólapra másolva!
Egy hivatalos forrásból meg nem erősített terrorfenyegetés miatt kedden megerősítették a Magyarországon tartózkodó francia elnök, Jacques Chirac védelmét. Egy arab tévéadóhoz eljuttatott magnószalagon az al-Kaida terrorszervezet egyik tagja ellenségnek, "gyűlölködő keresztes lovagnak" nevezte a francia elnököt. A fenyegetésként értékelt felvétel miatt megnövelték a Chiracot biztosító emberek számát, és páncélozott limuzinban szállították a francia elnököt programjai helyszínére.
Vágólapra másolva!

A Köztársasági Őrezred megerősítette a Magyarországon tartózkodó francia köztársasági elnök védelmét, amikor kedden arról értesült, hogy az al-Kaida terrorszervezet egyik tagja megfenyegette Jacques Chiracot - tájékoztatta az MTI-t a testület parancsnok-helyettese az államfő elutazását követően. "Az Országos Rendőr-főkapitányságnak ilyen ügyekben illetékes szolgálata azonnal értesített bennünket, amint a hírről értesült. Mi az elnök úr biztosítását megerősítettük" - közölte Kardos Imre rendőr ezredes.

Az al-Arabíja tévéadóban magnószalagról lejátszott beszédében az al-Kaida terrorszervezet vezérének jobbkezeként elhíresült Ajman az-Zavahiri ellenségnek nevezte a Francia Köztársaság elnökét. Jacques Chirac "gyűlölködő keresztes lovag", aki meg akarja tiltani muzulmán hitű leányoknak, hogy fejkendőt viseljenek az állami iskolákban - mondta a szalagon a terroristavezér.

Kardos Imre jelezte: az őrezred az elnök elutazása előtt néhány órával értesült a meg nem erősített fenyegetésről. Az általános terrorveszély miatt amúgy is életbe léptetett, fokozott biztonsági intézkedések mellett az értesülést követően külön is felhívtuk munkatársaink figyelmét arra, hogy meg nem erősített hír szerint fennáll a terrortámadás veszélye - mondta az ezredes.

Mint közölte, a francia köztársasági elnök személyét, illetve az útvonalak, a szállás és a programok helyszíneit biztosító kormányőrök számát az általános terrorveszély miatt előzőleg már megnövelték, továbbá egy esetleges fegyveres támadásra felkészülve páncélozott limuzinban szállították az elnököt. A magyar és a francia biztonsági szolgálat összehangoltan látta el feladatát.

Kardos Imre hangsúlyozta: az al-Kaida fenyegetéséről szóló hírt hivatalos források nem erősítették meg. "Egy terrortámadásra utaló megerősített hír esetén akár még magát a védett személyt is védőruházatba kell bújtatni, vagy le kell mondani az aktuális programjait" - ismertette az ilyenkor szokásos intézkedéseket.