Ragáts helyett ismeretlen tettest jelent fel az MTV

Vágólapra másolva!
Napokon belül büntetőfeljelentés tesz az MTV Rt. a volt tévéelnök Ragáts Imre bukását okozó filmszerződés ügyében - írja a Magyar Hírlap. A lap szerint az ügyben csütörtökön ülésező tévékuratórium az ügyvezető alelnökre bízta, hogy tesz-e feljelentést, aki azonban a felügyelőbizottság javaslata helyett nem Ragáts, hanem ismeretlen tettes ellen tesz feljelentést.
Vágólapra másolva!

Csütörtökön tárgyalta a Magyar Televízió kuratóriuma a felügyelőbizottság jelentését, amely azt állapította meg, hogy a volt tévéelnök a piaci ár sokszorosáért vásárolt filmsorozatot nevelt lányától. A Keresztül-kasul a tengereken című búvárfilm-sorozat egy adásperce kategóriája átlagárainak hat-hétszeresébe került. A sorozat több mint négyszer drágább volt az MTV számára, mint az utóbbi évek legköltségesebb ilyen műsorának egy adásperce.

A jelentés hanyag vagy hűtlen kezelés miatti feljelentést javasolt a távozott tévéelnök ellen, ám végül a kuratórium elnöksége úgy döntött, hogy Pinke György ügyvezető alelnök tegye meg a szükséges jogi lépéseket. A Magyar Hírlap értesülései szerint azonban Pinke a felügyelőbizottság javaslatával ellentétben nem Ragáts, hanem ismeretlen tettes ellen tesz feljelentést.

A kuratórium ülésén ezek mellett arról is döntöttek, hogy a tévé elnökségi székére pályázók mindegyikét behívják a hétfői és a keddi meghallgatásokra - előzetes szűrő nélkül. Az elnökségi tagok március 5-ig bírálhatják el a pályázatokat, akkor szavazniuk kell az új elnökről - írja a Magyar Hírlap.