Hatvan papot csapott be két hajléktalan

Vágólapra másolva!
Csalással gyanúsítanak két hajléktalant, akik a rendőrség szerint becsaptak hatvan katolikus papot. A két férfi magas rangú egyházi személyiségekre hivatkozva csalt ki összesen egymillió forintot a papoktól. Volt, akitől csak 5 ezret, de volt, akitől 200 ezer forintot kaptak.
Vágólapra másolva!

Hatvan katolikus papot csapott be két hajléktalan többnyire Borsod-Abaúj-Zemplénben - közölte a megyei rendőrség sajtóreferense, Kompoltiné Jakab Ilona. Hozzátette: egy tiszaújvárosi katolikus pap tett feljelentést a helyi rendőrségen azzal, hogy tőle nagyobb összegű készpénzt kértek egy érsekre hivatkozva.

Az adománykérők közölték azt is, hogy pontosan mikor jelentkeznek majd a pénzért. A megjelölt időben a rendőrök is megjelentek a plébánia közelében, és előállították a két, az adomány átvételére megérkező férfit.

A megyei főkapitányság nyomozó osztálya most csalás vétsége megalapozott gyanújával indított eljárást a két férfi, egy 47 és egy 37 éves hajléktalan ellen. A vizsgálat eddigi adatai szerint az idősebbik férfi 2003 decemberében, a tudakozótól megszerzett telefonszámokon tárcsázta a kiszemelt áldozatokat, a római katolikus egyházhoz tartozó papokat - részletezte a történteket Kompoltiné Jakab Ilona. Ismertetése szerint a férfi többnyire éppen Rómában vagy Berlinben tartózkodó érsekként bemutatkozva, arra kérte a papokat, hogy pénzbeli adománnyal segítsék az őket másnap felkereső, általa küldött hajléktalanokat.

A két férfi másnap mindig meg is jelent azzal, hogy az érsek úr küldte őket, és így megkapták az adományokat. Az őrizetbe vettek elmondása szerint mintegy 60 esetben alkalmazták ezt a trükköt az ország különböző településén, de elsősorban Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. A hatvan megtévesztett egyházi embertől összesen mintegy 1 millió forinthoz jutottak, a kapott legkisebb összeg 5 ezer, a legnagyobb 200 ezer forint volt.