Tóth András: Nem volt alapos vizsgálat Szaddám listája ügyében

Vágólapra másolva!
Az előző ciklus politikai vezetése részéről nem volt igény arra, hogy kellő alapossággal kivizsgálják a Szaddám rezsim és a Magyar Érdek Pártja közti kapcsolatról szóló információkat - állította Tóth András, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat felügyelő politikai államtitkár a távirati irodának nyilatkozva.
Vágólapra másolva!

Tóth András elmondta, hogy a 2000-ben keletkezett titkosszolgálati információk mostani, újbóli átvizsgálásakor kiderült, annak idején nem történt meg az információk alapos értékelése. A politikai államtitkár hozzátette: a szakszolgálatoknál most egyrészt azt vizsgálják, miért maradt el annak idején az információk kellő ellenőrzése, másrészt az akkori, és az azóta keletkezett adatok összevetésével arra is választ várnak, hogy pontosan mi is történt az iraki rezsim és az esetleges magyar érintettek között.

Tóth András ugyanakkor kijelentette: sem Király B. Izabellán, sem máson keresztül nem érkezett Irakból olaj Magyarországra. Az azonban még további ellenőrzésre szorul, hogy egy jutalékos rendszerben kapott-e pénzt a Szaddám rezsimtől a Magyar Érdek Pártjának vezetője - tette hozzá a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat felügyelő politikai államtitkár.

A szakszolgálatoknál most folyó vizsgálat előzménye, hogy múlt csütörtökön Juhász Ferenc honvédelmi miniszter azt nyilatkozta hogy, az előző kormánynak tudomása lehetett azokról a híresztelésekről, hogy a Király B. Izabella által alapított Magyar Érdekek Pártjának is juttatott olajpénzeket Szaddám Husszein volt diktátor az Irakot sújtó olajembargó idején. A politikus hangsúlyozta: 2000. szeptember 16-án, amikor akkori ellenzéki képviselőként a Országgyűlésben felvetette az "olajadomány" ügyét, nem az ügyletről volt bizonyítéka, hanem arról, hogy az "ezzel kapcsolatos híreszteléseket jelentettek a Külügyminisztériumnak".

Martonyi János akkori külügyminiszter Juhász Ferenc interpellációjára adott válaszában kijelentette: "szeretném jelezni - mint ahogy magában a kérdésben is elhangzott már -, hogy a kormány több tagja, több minisztérium már egyértelműen cáfolta ezt az értesülést". Juhász Ferenc csütörtöki nyilatkozatát követően, amint arról Tóth Tamás külügyi szóvivő beszámolt, a Külügyminisztérium vezetése elrendelte annak ellenőrzését, hogy 2000-ben a minisztérium valóban kapott-e az ügyre vonatkozó információt.

"Ennek az ellenőrzésnek az eredményeként a minisztérium megállapította, hogy a bagdadi magyar nagykövetség 2000 szeptemberében megfelelő úton jelezte a Külügyminisztériumnak: olyan információt kapott, amely a szóban forgó ügyet megerősíti" - mondta külügyi szóvivő, aki hozzátette, ezt a jelzést akkor továbbították "Demeter Ervinnek, a polgári titkosszolgálatokat akkor irányító tárca nélküli miniszternek".

Demeter Ervin, aki 2000 és 2002 között a polgári titkosszolgálatokat felügyelte az Orbán-kormány tárca nélküli minisztereként azt nyilatkozta: a polgári titkosszolgálatoknak annak idején arról volt információjuk, hogy Szaddám Huszein több magyar pártot is meghívott Bagdadba, de arról nem, hogy ezek a politikai erők olajat értékesítettek volna.