Pelenkák miatt jelentik fel az orvosokat

Vágólapra másolva!
Büntetőfeljelentést tesz az Országos Egészségbiztosítási Pénztár több mint száz orvos ellen, mivel naponta több ezer pelenkára, tamponra állítottak ki receptet. Az OEP ellenőreinek azt tűnt fel, hogy látványosan megugrott e gyógyászati segédeszközök forgalma - körülbelül 110 orvosnak köszönhetően - írja a Népszabadság. A pénztár azt gyanítja, hogy az elszámolt vények egy része hamisítvány, azaz nem betegnek írták fel, hanem csak a társadalombiztosító felé számolták el. Egyes orvosok naponta 12 ezer pelenkát rendeltek.
Vágólapra másolva!

Október elején harminckét fül-orr-gégész ellen kezdeményeztek büntetőeljárást, most pedig további 110 orvos kerülhet hasonló helyzetbe - írja a Népszabadság. A fülészek több száz hallókészüléket írtak fel, az ügyben érintett urológusok viszont tízezres nagyságrendben rendeltek betegeiknek pelenkát - naponta.

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár szerint a visszaélés milliárdos nagyságrendű lehet. Az elmúlt két és fél évben majdnem megkétszereződött a pelenkaforgalom a gyógyászati segédeszközök piacán. 2000-ben még csak 310 ezren, 2001-ben 445 ezren, tavaly félmillióan, az idén pedig az év első felében már 400 ezren kaptak ilyen gyógyászati segédeszközt.

Naponta 12 ezer pelenka

Az érintett orvosoknak több mint a fele - a beváltott vények alapján - naponta kétezer, ötödük pedig 12 ezer pelenkára szóló receptet is kitöltött.

Matejka Zsuzsa OEP-főigazgató szerint rendőrségi feljelentést tesznek, mert lehet, hogy az elszámolt vények egy része hamisítvány. A főigazgató szerint nem a ténylegesen rászoruló betegektől kívánják megvonni a betéteket, csak a közpénzek jogtalan elköltését szeretnék megakadályozni.

Tanulmányi utak pelenkáért cserébe

Becslések szerint évente hárommilliárd forintnyi törvénytelenül igényelt támogatást fizet ki az egészségbiztosító a gyógyászati segédeszközök után. Ennek egy jelentős része a pelenka. Egy, az üzletben érdekelt gyógyászati segédeszköz forgalmazó, a Salus Kft. ügyvezető igazgatója szerint az utóbbi években "eldurvult a helyzet" a piacon. Kövesd Zsuzsa közölte a lappal, dokumentumokkal is bizonyítható, hogy egyes gyártók különböző juttatásokat kínálnak azoknak, akik befolyással lehetnek a pelenkafogyásra, például szociális otthonok vezetőinek vagy az ott dolgozó orvosoknak. Velük megfelelő juttatások fejében kizárólagossági szerződést kötnek termékeikre, így egyes helyeken kamionszámra fogy az egészségügyi betét - papíron. Cserébe a vezetők mellett többen is szakmai tanulmányútra utazhatnak - írja a Népszabadság.