Az SZDSZ az azbeszt ellen harcol

Vágólapra másolva!
Legalább félszázezren lakhatnak olyan épületben, ahol az egészségre veszélyes azbesztet használtak fel egykor a szigetelésre: az eddigi felmérések szerint több mint 20 ezer lakást érinthet ez a probléma. Az azbeszt idővel elkezd porlani, amelynek belégzése komoly egészségkárosodást okozhat, ezért a szakemberek szerint mielőbb el kell tüntetni e káros anyagot. Az SZDSZ az azbeszt-mentesítésre azbeszt-alap felállítását javasolja.
Vágólapra másolva!

Az SZDSZ azbeszt-alap létrehozását kezdeményezi, amelynek segítségével az érintett épületeket mentesíteni lehet az azbeszttől - jelentette Bőhm András képviselő, aki egy költségvetési módosító indítványt nyújtott be ennek érdekében a parlamentben. Erre a politikus 100 millió forintot javasolt. "Az SZDSZ-frakció erősen ragaszkodni fog az alap felállításához" - jegyezte meg a politikus.

Az azbesztes házak közé olyan panelépületek tartoznak, amelyeket a hetvenes évek közepe és 1985 között építettek. Budapesten csak egy azbesztes lakótelepet találtak, mégpedig a XXII. kerületben, viszont Győrött és Tatabányán többet is. Ezenkívül Esztergomban, Sopronban, Nyergesújfaluban, Komáromban, Mosonmagyaróváron is akadnak azbesztes épületek. Összesen 400 ezer négyzetméternyi felületet szigeteltek ezzel az egészségkárosító anyaggal.

Az alpolgármester is azbesztes házban lakik

Több mint tíz éve él a családjával az Ybl-díjas budafoki Rózsakerti lakótelepen Iván János, a kerület SZDSZ-es alpolgármestere, ahol az alagsorok mennyezeteit azbeszttel szigetelték 1981-ben. "Ez az azbesztréteg elkezdett porladni az elmúlt években, ezért a tisztiorvosi szolgálattal méréseket végeztettünk" - mondta az alpolgármester. A mérések szerint a lakóházak légterében öt esetben haladta meg a határértéket. "Mivel az azbeszt porlása évről-évre egyre fokozódik, ezért ennek megszüntetése nem tűr halasztás" - állapította meg a vizsgálat. A lakótelepen több mint ezer lakást érint ez a probléma, amelynek teljes megoldása 300-400 millió forintba kerülhet - mondta Iván János, aki hozzátette: a közgyűlés 15 millió forintos kerületi alapot tervez létrehozni, további 25 millió forintot biztosítanának az önkormányzati tulajdonú ingatlanok azbesztmentesítésére.

Az azbeszt különböző magnézium-szilikátokat tartalmazó rostos ásványi anyag, amely egy idő után porladni kezd. Belélegzés esetén légzőszervi betegségeket, rákot okozhat. Az azbeszt alkalmazását 1985-ben tiltották be.

Azbeszt-perek: a biztosítók is fizetnek/uzletinegyed/hirek/vallalatihirek/20031016azbesztperek.html