Üvöltöztek a képviselők a brókerbizottságban

Vágólapra másolva!
A második ülésén is órákra működésképtelenné vált a brókerbizottság. Ezúttal azért, mert a kormánypárti és az ellenzéki képviselők folyamatosan kiabáltak egymással, miközben Demeter Ervin, a bizottság fideszes elnöke a saját napirendje szerint meghallgatásokat akart tartani. Demeter a kellemetlen a helyzetet úgy próbálta feloldani, hogy megkérte a vendégeket, tekintsék úgy, mintha egy légkalapáccsal dolgoznának munkások az épületben és az zavarná munkát.  A Nemzeti Autópálya Rt. meghívott vezérigazgatója közölte: méltatlannak tartja a helyzetet. 
Vágólapra másolva!

Demeter Ervin, a brókerbizottság fideszes elnöke a szerdai ülésre is több meghallgatni kívánt személyt meghívott, többen közülük meg is jelentek a bizottság előtt. A testület kormánypárti tagjai szerint azonban csak akkor lehet meghallgatásokat tartani, ha erről napirend keretében döntenek. Az MSZP napirendi javaslatát - amelyben nem szerepeltek meghallgatások - az elnök szavazásra sem bocsátotta. Így végül napirend nélkül próbáltak hozzálátni a munkához.

Az MSZP és az SZDSZ képviselői bekiabálásokkal akadályozták meg, hogy Demeter kérdéseket tehessen fel a megjelenteknek. Többszöri próbálkozás és szünet elrendelése után az elnök végül megadta a szót a Nemzeti Autópálya Rt. vezérigazgatójának, Bodnár Zoltánnak. Bodnár azonban érdemi válaszok helyett csak annyit közölt: akkor válaszol a kérdésekre, ha egyértelművé válik, hogy házszabályszerű eljárásban vesz részt. Demeter kétségbe vonta, hogy a vezérigazgatónak joga van ezt eldönteni. "Méltatlan, hogy politikán kívüli személyeket ilyen helyzetbe hoznak" - közölte Bodnár.

Hasonlóan nyilatkozott az Állami Autópálya-kezelő Rt. vezérigazgatója, a felügyelőbizottság elnöke és az igazgatóság további - a bizottság előtt megjelent - három tagja is.

Az ügyészségnek elege van a bírálatokból/itthon/20031105azugyeszsegnek.htmlItt elolvashatja az ügyészség szerdai reakcióját a szervezetet érintő bírálatokra

A meghallgatások után Tóth Károly, a bizottság MSZP-s tagja új javaslatot tett a vizsgálat lefolytatására, amely négy irányban, négy fázisban folytatná a munkát. Tóth szerint elsősorban Polt Péter legfőbb ügyészt kell meghallgatni, felszólítani arra, hogy működjön együtt a rendőrséggel, valamint megkérdezni arról, hogy az ügyészség készül-e vádalkura Rejtő E. Tibor, az K&H Bank volt vezérigazgatója esetében. Tóth szerint ugyanis vádalku esetén átmenetileg fel kellene függeszteni a munkát. Az MDF-es Font Sándor szerint Tóth Károly munkaterve arra jó csak, hogy a vizsgálatból ne derüljön ki semmi.

Tóth javaslata eltér Demeter Ervin munkatervétől, amelyben egy síkon haladva vizsgálnák meg az összes, 184 kérdésre adható válaszokat. Az ülés végére abban állapodtak meg, hogy Demeter Ervin elnök és Wiener György szocialista alelnök a két tábor képviseletében a jövő heti ülésre megpróbál a két javaslatból kompomisszumos munkatervet készíteni. Addig is a csütörktökre tervezett ülés elmarad.