A nemzetbiztonsági bizottság meghallgatta Bácskait

Vágólapra másolva!
Bácskai János dandártábornoktól elsősorban arról érdeklődtünk, mi vezetett oda, hogy őt az elsők között gyanúsították meg a K & H Equities környéki "ügy-konglomerátumban" - tájékoztatott a nemzetbiztonsági bizottság keddi meghallgatásán történtekről Kövér László (Fidesz).
Vágólapra másolva!

A bizottsági elnök elmondása szerint a Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ felfüggesztett főigazgatója arról beszélt, hogyan, miként, kikkel találkozott és miről beszélt az üggyel kapcsolatban. "Ez a beszámoló tartalmazott új információkat is, amiket a nyilvánosság eddig nem ismert, de ezekről nem számolhatok be" - jelentette ki Kövér László, hozzátéve: "ezek az információk az ő szerepét ebben az ügyben esetlegesen kicsit más megvilágításba helyezik".

Tájékoztatója szerint a K & H brókercégének ügyéről a beszámolóban nem hangzottak el olyan információk, amelyek "alapvetően más megvilágításba helyeznék az ügyeket".

Kövér László elmondta: Bácskai János beszámolt arról, hogy miért került sor a Kulcsár Attilával folytatott telefonbeszélgetésére, amelyet lehallgattak. Ennek körülményeiről a bizottság elnöke elmondta: Bácskai János nem kapott utasítást, és nem barátja Kulcsár Attilának, "az élet ennél bonyolultabb és sokszínűbb".

Emlékeztetett rá: Bácskai János a Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ főigazgatója és nemzetbiztonsági tiszt, aki ebben az ügyben "tette, amit szakmai szempontból helyesnek látott". Mint mondta, a dandártábornok elleni büntetőeljárás célja, hogy kiderítse: "átlépett-e olyan határokat, amiket nemzetbiztonsági tisztként vagy főigazgatóként" nem léphetett volna át.

Kövér László tájékoztatása szerint a bizottsági ülésen egyértelműen kiderült: annak, hogy Kulcsár Attila külföldre tudott szökni, nem a nemzetbiztonsági szolgálatok voltak az előidézői; mint mondta: máshol kell a felelősöket keresni. Tóth András szerepét Bácskai Jánoséval analóg módon vizsgálta a testület Kövér László elmondása szerint, és azt próbálták kideríteni, ő miért találkozott a brókerrel és mi történt a megbeszélésen.

"Tóth András eljárásának megítélése ugyanolyan kérdéseket vet fel, mint Bácskai Jánosé, mert ő is hivatalos minőségében találkozott Kulcsár Attilával" - jegyezte meg a fideszes politikus. A bizottsági elnök elmondta, Tóth András két dokumentumot adott át a bizottságnak, amelyeket a sajtó útján szerzett meg. Az egyik a K & H Equities VIP-listája, a másik Rejtő E. Tibor volt bankvezér tevékenységéről készített feljegyzés, amivel az államtitkár azt illusztrálta, hogy "számos ellenőrizetlen, ellenőrizhetetlen vagy eleve manipulált információ kering a hírbörzén".

Kövér László nem tartotta elképzelhetetlennek Áder Jánosnak, a Fidesz frakcióvezetőjének keddi nyilatkozatát, miszerint azzal a szándékkal találkozott vele Kulcsár Attila, hogy később azt a látszatot lehessen kelteni, mintha mindkét oldal érintett lenne valamilyen szinten a botrányban.

A fideszes politikus elmondta: az MSZP-s Tóth Károly hosszú ügyrendi vitában ragaszkodott ahhoz, hogy a kronológiát betartva előbb Áder János frakcióvezetőt, majd Bácskai Jánost, végül Tóth Andrást hallgassák meg. "Áder János frakcióvezető el fog jönni a következő ülésre" - jelentette ki a bizottság elnöke, hozzátéve: "ha Áder János meghallgatása kronológiai szempontból fontos volt a kormánypárti képviselőknek, nem kizárt, hogy a következő ülésre bővül a meghallgatandók köre, kormányhoz közeli közéleti személyiségekkel".