Megkezdődött a balástyai sorozatgyilkossági ügy tárgyalása

Vágólapra másolva!
Megkezdődött a tárgyalás a balástyai sorozatgyilkosság ügyében a Csongrád Megyei Bíróságon. Az ügyészség szerint a balástyai rém néven elhíresült 35 éves férfi 1998 áprilisa és 2000 nyara között öt nőt ölt meg. A tárgyalás a nyilvánosság kizárásával folytatódik.
Vágólapra másolva!

A Csongrád Megyei Bíróságon hétfőn megkezdődött a 35 éves Sz. Zoltán pere, akit azzal vádolnak, hogy megölt öt nőt. A tárgyalás várhatóan szeptember 25-éig tart. A bíróság szerint a vádlott és a sértettek szexuális szokásaira vonatkozó kérdések is felmerülhetnek, ezért a per a nyilvánosság kizárásával folytatódik.

A Csongrád Megyei Főügyészség több emberen, előre kitervelten, nyereségvágyból és más aljas indokból elkövetett emberölés bűntettével vádolja Sz. Zoltánt. Emellett a lőfegyverrel való visszaélés is szerepel a vádpontok között, ugyanis a férfi tanyáján a házkutatáskor találtak egy pisztolyt.

Az ügyészség szerint a 35 éves Sz. Zoltán 1998 áprilisa és 2000 nyara között követte el a gyilkosságokat. A férfi két áldozatával a balástyai presszóban ismerkedett meg. Mindkettőjüket a tanyájára csalt, ott többször fejbe vágta, megfojtotta őket, majd mindkét holttestet elásta a közelben - áll a vádiratban.

Az ügyészség szerint a férfi a harmadik áldozattal egy út mellett ismerkedett meg. A lányt egy vasúti pálya közelébe vitte, ahol közösülni akart vele. A vádirat szerint ott egy kővel fejbe vágta, megfojtotta és a sínekre tette, később egy tehervonat átment a holttesten.

A negyedik áldozatot ügyintézés miatt hívta a tanyájára, ám út közben megfojtotta és eltemette - állítja az ügyészség. Az ötödik nőt közös üzletelés ígéretével csalta tanyájára, miután több mint 300 ezer forint kölcsönt vetetett fel vele. A vádirat szerint a férfi ezt a nőt is megfojtotta, a holttestet elásta a tanya közelében, a pénzből pedig motort vett.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!