Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

A Fogarasi utat a Csömöri úttal összekötő felüljárót felújítás miatt lezárták, azon csak a BKV buszokat engedik át.

A Várban a Logodi utcát lezárják a Korlát utcánál 7-17 óráig, mert felépítenek egy toronydarut.

A VIII. kerületben a Futó utcát lezárják 10-15 óráig a Nap utca és a Práter utca között.

A 15-ös autóbuszok a Ráday utcát elkerülve az Üllői út-Ferenc körút útvonalon viszik az utasokat vasárnap üzemzárásig.

A Soroksári úton a Haller utcai torkolatban irányonként továbbra is csak egy sáv járható és tart a Haller utca lezárása is a Soroksári út és a Mester utca között az út- és villamospálya átépítés miatt. A terelő úton a Vágóhíd utcában gyakori a torlódás a Duna irányába, ezért a Ferenc-busz útvonalát a Drégely utca felé módosították. A 30A villamos ideiglenesen nem közlekedik és a 30-as mindkét végállomástól csak a Haller utcáig viszi az utasokat, de a kereszteződésen nem halad át. A 24-es szerelvények a Baross tértől a Nagyvárad térig járnak, onnan villamospótló autóbuszokkal utazhatnak tovább.

A Fehérvári utat lezárták a Bocskai út kereszteződésében lévő aluljáró építése miatt, valamint irányonként egy sávban lehet csak közlekedni a Bocskai úton is. A 47V jelzésű gyorsbuszok csúcsidőben közlekednek, a 47-es villamos mindkét végállomástól, a 41-es Kamaraerdőtől, a 18-as pedig a Szent János kórháztól a Bocskai útig viszi az utasokat.

A Szépvölgyi utat egyirányúsították a Bécsi úttól felfelé az Ürömi utcáig a felújítás miatt. Az ellenkező irányban az Ürömi utcán lehet közlekedni, ugyanakkor mind a Lajos utcában, mind a Bécsi úton a Szépvölgyi úti kereszteződésben korlátozásokra kell számítani.

A Budakeszi úton a Labanc út felső becsatlakozása után a felfelé vezető oldalon felújítják az út menti árkot. A félpályás útlezárás miatt váltakozó irányú a forgalom.

A Hűvösvölgyi úton a Nagykovácsi úttól befelé eső szakaszon gázvezetéket építenek. A munkaterület mellett irányonként egy sávban lehet közlekedni.

Az M3-as autópálya fővárosi szakaszán a Rákospalotai Körvasút sori felüljárón a külső sávot mindkét irányban elkerítették, mert karbantartást végeznek.

A Károly körúton a Madách Imre tér előtt az Andrássy út felé vezető oldalon csak egy sáv járható.

A Fő utcában a Bem József tér és a Kacsa utca között egy sávra szűkül le az útpálya.

A Kapás utcát lezárták a Csalogány utcánál, kerülni a Fazekas utca felé lehet.

Az Endrődi Sándor utcát ideiglenesen egyirányúsították.

Az Istenhegyi úton a Zsolna utcától egy szakaszon a hegyre vezető oldalt leszűkítették, vízvezetéket építenek.

A Baross utcában a Kálvin tér előtt a bal oldali sávot felbontották.

A Dózsa György úton továbbra is egy-egy sávon haladhatnak a Thököly út és az Ajtósi Dürer sor között.

A Jászberényi úton a Kozma utca előtt a kifelé vezető oldalon kell korlátozásokra számítani útépítés miatt, így érdemes a Keresztúri úton közlekedni mindkét irányban.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!