Takarmányt és vakcinát csinálnának a parlagfűből

Vágólapra másolva!
Allergiások kezeléséra alkalmas vakcinát, takarmányt állítana elő a parlagfűből egy budapesti vállalkozó. Szilágyi Géza parlagfű-kezelési közhasznú társaságot hozna létre a hasznosítási javaslatok kidolgozására. A vállalkozó a jövő héten egyeztet elképzeléseiről a fővárossal - írja a Magyar Hírlap.
Vágólapra másolva!

Egy budapesti vállalkozó szerint nem irtani kell, hanem virágzás előtt lekaszálni, majd hatékonyan felhasználni a parlagfüvet. Szilágyi Géza, a bejegyzés alatt álló Kreatív Vállalkozók Közhasznú Egyesületének elnöke szerint a gyomnövényt többféle módon is lehet hasznosítani, például allergiások kezelésére alkalmas kivonatot lehet készíteni belőle, illetve takarmányozásra is fel lehet használni, tápanyagtartalma a lucernáéval vetekszik - írja a Magyar Hírlap.

A vállalkozó úgy véli, az embereket érdekeltté kell tenni a kaszálásban. Ennek érdekében létrehozna egy parlagfű-kezelési közhasznú társaságot, amely kidolgozná a hasznosítási javaslatokat.

A kivonatolás elvégzésére a vállalkozó már meg is állapodott az MTA kémiai kutatóintézetével, amely szívesen vállalná az ezzel kapcsolatos kísérleteket - írja a lap. A gyom tápértékének magas voltát pedig a herceghalmi Állattenyésztési és Takarmányozási Kutatóintézet szakvéleménye is alátámasztja.

Parlagfű és pollenallergia linkekhttp://vizsla.origo.hu/katalogus/tudomany/termeszettudomany/elettudomanyok/orvostudomany/belgyogyaszat/immunologia/allergia/pollenallergia/

A vállalkozó elképzeléseit megfontolandónak nevezték a Földművelésügyi Minisztérium növényvédelmi főosztályán is a Magyar Hírlap lap megkeresésére, megvalósításuk azonban szerintük nem állami feladat. A javaslatok gyakorlati alkalmazásáról a vállalkozó jövő héten egyeztet a főváros főpolgármesteri hivatala környezetvédelmi osztályának vezetőjével - írja a lap.