Csütörtök délután nyit a Budapest Plázs

Vágólapra másolva!
Naponta 20-40 ezer látogatót vár az újpesti rakparton kialakított, csütörtökön délután 5 órakor megnyíló Budapest Plázs. A többször módosított nyitási időpont a szervezők szerint most már biztos, a plázst Demszky Gábor főpolgármester nyitja meg.
Vágólapra másolva!

Csütörtök délután 5 órára módosult a Budapest Plázs nyitási időpontja. Az újpesti raparton két hétig látogatható rendezvényt csütörtökön Demszky Gábor főpolgármester nyitja meg. A Margit-híd pesti hídfője és a Dráva utca közötti szakaszon homokos partszakasz, büfék, napozóágyak és művészeti programok várják a látogatókat. A rendezvények ingyenesek. A plázs a franciART keretében augusztus 20-án éjfélig tart nyitva.

A plázst állami támogatás nélkül, szponzori pénzekből rendezik meg. Kivétel ez alól az a hárommillió forint, amelyet a Fővárosi Közgyűlés kereskedelmi és turisztikai bizottsága szerdán szavazott meg a fővárosi idegenforgalmi alapból. A rendezvény költségvetéséről a szervező, Bér Beatrix még nem nyilatkozott. Elmondta ugyanakkor, hogy különböző nehézségek - így például az építési engedély kiadásával kapcsolatos gondok és egyes szponzorok visszalépése - miatt az eredeti tervekkel ellentétben nem tudnak párakaput és gyermekmedencéket felállítani, és zuhanyzóból is csak kevesebbet helyezhettek el a tervezettnél.

A Budapest Plázs és Párizs között interaktív kapcsolatot hoznak létre: a két helyszínen óriási kivetítőkön láthatják majd a társországban rendezett esemény fontosabb mozzanatait.

Az újpesti rakparton, az autóút és a Duna közötti területen összesen 1200 köbméternyi homokot terítettek szét, szegélyekkel körülkerített területekre tagolva. A homokos részeket napernyős asztalok, zuhanyzók és cserepes növények szakítják meg, emellett a szervezők - a Szent István park vonalában - színpadot állítottak fel, továbbá napernyőket és nyugágyakat is elhelyeznek a rakparton.

A forgalom elől elzárt helyszínen ingyenes programmal várják a látogatókat: lesznek művészeti kiállítások, gyermekműsorok, színházi rendezvények, divatbemutatók, koncertek, s lehetőség nyílik strand-röplabdázásra és strandfocira is. Az események sora naponta 9 órakor kezdődik és 22 óráig tart.

A hangerőt folyamatosan mérték, illetve mérik, hogy ne zavarják a rendezvények a közelben lakókat. A plázs esténként 23 órakor zár.