Felszálló gépet állítottak le Ferihegyen

Vágólapra másolva!
Át kellett startolnia egy repülőgépnek Ferihegyen, hogy ne kerüljön egy kifutópályára egy induló német géppel. A veszélyes helyzet úgy alakult ki, hogy a német gép nem kezdte meg idejében a felszállást. A két gép mintegy 250 méterre volt egymástól, balesetveszély nem volt, a német gép utasai azonban hallották a felettük elhúzó gép hangját, és látták az árnyékát is.
Vágólapra másolva!

Átstartolás történt Ferihegyen hétfőn reggel, mert két utasszállító repülőgép került volna egy kifutópályára. Egy Münchenbe tartó Lufthansa-gép engedélyt kapott arra, hogy kiguruljon a kifutópályára, majd megkapta a felszállási engedélyt is, de a pilóta késlekedett, az irányítótorony pedig egy leszállásra készülő repülőgép miatt visszavonta a felszállási engedélyt - mondta el Bakos József légiforgalmi főosztályvezető.

A Ferihegyre érkező repülőgép, miután a kifutópálya foglalt volt, utasítást kapott arra, hogy emelkedjen fel 2500 méterre, és később landoljon. Az úgynevezett átstartolás pillanatában a két gép mintegy 250 méterre volt egymástól, balesetveszély nem volt.

A Münchenbe tartó gép egyik utasa arról számolt be, hogy a repülő a kifutópályán már nagy sebességre felgyorsult, majd hirtelen fékezett. Közlése szerint az utasok hallották a felettük lévő gép hangját, és látták annak árnyékát is. A repülőgép pilótája arról tájékoztatta az utasokat, hogy "a torony hibájából kellett hirtelen megállniuk". A müncheni repülőgép késéssel, de elhagyta a Ferihegyi repülőteret.

Évente átlagosan öt átstartolás történik Ferihegyen.