Pusztulnak a budapesti fák

Vágólapra másolva!
A városházán azt gyanítják, hogy a téli sózás a felelős a fák tömeges kiszáradásáért, de nem zárják ki azt sem, hogy ismeretlen kórokozó támadta meg a növényeket. Az eddigi kár ötvenmillió forint. 
Vágólapra másolva!

Tömegesen pusztulnak a fák Budapesten. Csak a fővárosi önkormányzat által kezelt, kiemelt fasorokban ezer példány száradt ki - írja a Magyar Hírlap. Nem a frissen telepített vagy a legidősebb fák pusztulnak, hanem az életerős és ellenálló fajok, a kőris- és az ostorfák. A fővárosi önkormányzatnál arra gyanakszanak, hogy az aszályon kívül a télen az utakra szórt só is felelős a történtekért. Idén ugyanis a korábbinál több sót szórtak szét jégmentesítés céljából. A sós lé beszivárog a talajba, és ha nem esik elég eső, felgyűlik a fák gyökerénél. Még tart a vizsgálat, így nem írható egyértelműen az utak fenntartásával foglalkozó Fővárosi Közterület-fenntartó Rt. és a járdákat sózó házmesterek számlájára a fapusztulás. Az is lehetséges, hogy egy még ismeretlen kórokozó is közrejátszik a pusztulásban.

A kiszáradt fákat leghamarabb ősszel tudják pótolni, addig lajtos kocsiból és a felszín alatti öntözőrendszerből locsolnak. A teljesen kiszáradt fák életveszélyessé vált ágait lemetszik. Egyetlen fa telepítése 40-60 ezer forintba kerül, az eddigi kár eléri az ötvenmillió forintot.