A frakció nem bünteti Medgyessyt a távollétéért

Vágólapra másolva!
Fel sem merült a kormányfő megbüntetése, mert nem vett részt a hétfői szavazásokon a parlamentben, mivel előre elkérezkedett, a frakció pedig elengedte - mondta az MSZP frakcióigazgatója. Tavasszal összesen három szocialista képviselő kapott pénzbüntetést, mert lemaradt valamilyen szavazásról.
Vágólapra másolva!

A miniszterelnök elkérezkedett a frakciótól a hétfői ülésnapról, így fel sem merült, hogy megbüntessük azért, mert nem vett részt a szavazásokon - mondta az MSZP frakcióigazgatója, Varju László az [origo]-nak. Medgyessy Péter ugyanis a nyaralásával nem várta meg a parlamenti ülésszak végét, hanem már hétfőn szabadságra ment, amelyet Németországban és Ausztriában tölt el. A kormányszóvivő korábban azzal indokolta a kormányfő időzítését, hogy ez az a hét, amikor a legkevesebb programja volt.

A hétfői rendkívüli ülésen pedig sok egyéb mellett néhány kiemelt fontosságú törvényjavaslatról is szavaztak a képviselők, a kormánytöbbség pedig igen csekély. Ha például a 198 kormánypárti képviselőből csak öt hiányzik valamilyen okból (hétfőn például két SZDSZ-es politikus igazoltan távol volt), akkor az ellenzéken múlik a parlament határozatképessége. Az ellenzékiek pedig - hagyományosan, függetlenül attól, hogy melyik párt van ellenzékben - nem szavaznak határozatképesség megállapításakor.

Csak vasfegyelemmel lehet biztosítani a tízfős kormánytöbbséget, ezért aki igazolatlanul nem vesz részt egy szavazáson, akár azért, mert dugóba kerül, vagy akár hosszú volt a sor a büfében, akkor kemény pénzbüntetéssel sújtjuk - mondta Varjú László, aki hozzátette: "eddig három képviselőtársunkkal szemben kellett ilyen szankciót alkalmazni." Egy határozatképesség megállapításnál való hiányzás például 50 ezer forintba kerül.

A nagy vitákat kiváltó kórháztörvény például csak két szavattal kapott volna többséget, ha az ellenzék egységesen nemmel szavaz és nem vonul ki a teremből. Hétfőn szavaztak többek között a közoktatási reformról szóló törvényjavaslatról, a 4-es metróról, a biztosítókról, valamint az árvízvédelmi alap felállításáról szóló tervezetről.

Medgyessy Péter nyaralásai - politikai szempontból - sok esetben nem bizonyult szerencséseknek. Támadták azért, hogy decemberben Kubát választotta pihenése helyszínéül. Azért is bírálták, hogy a tavaly nyári árvíz idején, ahelyett, hogy a gáton lett volna, a Riviérán üdült.