Törvénysértő szöveggel nyomoz a rendőrség

Vágólapra másolva!
A Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda az Országos Rendőr-főkapitányhoz fordult, mert a rendőrség honlapján egyes gyanusítottaknál továbbra is feltüntetik vélt etnikai hovatartozásukat. Bár a múlt héten a rendőrség szóvivője azt mondta, törölteti a törvénysértő felhívásokat, a jogellenes szövegek továbbra is olvashatók az oldalon.
Vágólapra másolva!

A Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda az ORFK-hoz fordult, mert a rendőrség honlapjáról továbbra sem távolították el azokat a körözési felhívásokat, amelyekben megjelölik a körözött személyek vélt etnikai hovatartozását. A Roma Sajtóközpont múlt héten öt olyan körözési felhívást talált az ORFK internetes oldalán, amelyekben azt írják, hogy cigány gyanúsítottat keresnek.

Garamvölgyi László az ügy kapcsán múlt héten kijelentette: Mindenképp jogszabálysértő, ha a rendőrség kitér a keresett személy etnikai hovatartozására. Az ORFK szóvivője akkor azt mondta, hogy vizsgálatot rendel el az ügyben, a honlapról pedig törölteti a körözvényeket. Ez azonban mostanáig nem történt meg.

Az ORFK kommunikációs osztályának munkatársa, Urbán Tamás egy nap türelmet kért a jogsértő felhívások eltávolítására, amelyhez a Roma Sajtóközpont segítségét kérte. Erre azért volt szükség, mert Urbán Tamás szerint a belső kereső hálózat hibája miatt nem találták a jogsértő körözvényeket.

A kisebbségi és az adatvédelmi biztos közös állásfoglalása már 1997-ben törvénysértőnek minősítette a körözött személyek vélt etnikai hovatartozásának megjelölését a körözési felhívásokban. Akkor azzal érveltek, hogy az etnikai hovatartozás különösen érzékeny adat, amely nyilvánosságra hozatalához az érintett írásos nyilatkozata szükséges. Az állásfoglalás szerint az adat engedély nélküli nyilvánosságra hozatala sérti az egyén jogát a szabad identitásválasztáshoz. Egy 1996-os belső utasításában az országos rendőr-főkapitány is kijelentette, hogy normasértő, ha a rendőrség a személyleírásnál népcsoportra, nemzetiségre vagy etnikumra utaló megjelölést használ, ráadásul azt semmilyen szakmai indokkal sem lehet alátámasztani.

Roma Sajtóközpont