Szigorodott az államtitok-törvény

Vágólapra másolva!
Ellenszavazat nélkül elfogadták az államtitkokról szóló törvény módosítását hétfőn. Az elsősorban EU-jogharmonizációs célokat szolgáló módosított jogszabály szerint a jövőben nem lehet automatikusan állami vagy szolgálati titokká minősíteni adatokat. Ehelyett bevezetnek egy négyfokozatú minősítési jelölési rendszert, és titokká minősíteni csak a szigorúbb előírások megfelelése esetén lehet.
Vágólapra másolva!

A parlament ellenszavazat nélkül szavazta meg a szolgálati és államtitokról szóló törvény módosítását. A változatásra azért volt szükség, mert az eddig hatályos törvényben nem szerepeltek kellően pontos kritériumok, így a minősítők többnyire automatikusan nyilvánítanak titokká adatokat. Ezzel pedig indokolatlanul korlátozzák az állampolgárok alkotmányos jogát. Az EU-jogszabályoknak megfelelően kiiktatták a törvényből az automatizmusra lehetőséget adó részeket, és be kell vezetni az EU-ban szokásos jelölési rendszert.

A jövőben négyszintű minősítési rendszer lép életbe. Megmarad ugyan az állam- és szolgálati titok mint két fő kategória, ám az államtitkon belül bevezetik a "szigorúan titkos" minősítést, míg a szolgálati tikon belül lehet egy adat "titkos", "bizalmas" vagy "korlátozott terjesztésű". Ezzel többféle védelmi szint áll a minősítő rendelkezésére.

Szigorúan bizalmas egy adat többek között, ha nyilvánosságra kerülése veszélyezteti az ország stabilitását, sok embert érintő életveszéllyel jár, vagy súlyos károkat okoz a nemzetgazdaságnak.

Titkos minősítés akkor indokolt többek között, ha nyilvánosságra kerülése nemzetközi feszültség kialakulásához vezet, a közrend és a közbiztonság sérelmével jár, vagy az ország nemzetbiztonsági tevékenységének hatékonyságában kárt okoz.

Bizalmas egy adat, ha nyilvánosságra kerülése a diplomáciai kapcsolatok sérelmével jár, meggátolja súlyos bűncselekmények felderítését, vagy zavart okoz az ország valamely "jelentős tevékenységében".

A korlátozott terjesztésű minősítés pedig akkor adható többek között, ha az adat nyilvánosságra kerülése pénzügyi veszteséget okozna az államnak, vagy bűncselekmény elkövetését segítené elő.

Az eddig államtitokként kezelt adatok egy része a törvény értelmében átminősül szolgálati titokká. A tikos információgyűjtéssel kapcsolatos adatok viszont nem minősülnek automatikusan államtitoknak, hanem szolgálati titokként lehet őket kezelni. Így például az ügyész vagy a bíró a jövőben külön engedély nélkül megismerheti a rendőrség által titkos információgyűjtéssel beszerzett adatokat.

Korábban több botrány is volt abból, hogy bizonyos iratokat állam- vagy szolgálati tiokká minősítettek. Az Orbán-kormány idején például a Kehi szolgálati titokká minősítette a kormánytagok utazásairól készült jelentést.