Csak keveset enged a kormány a tanároknak

Vágólapra másolva!
Továbbra sem sikerült megegyezni a közoktatási törvényjavaslat legvitatottabb pontjairól a pedagógusszakszervezetnek a kormányoldallal. A törvénnyel kapcsolatos csütörtöki tárgyaláson az MSZP és az Oktatási Minisztérium képviselői a legnagyobb vitát kiváltó kérdésben nem engedtek. Így az általános iskolák első három osztályában továbbra is csak szülői beleegyezéssel lehet buktatni, és nem kapnak érdemjegyeket sem a kisdiákok, ehelyett szövegesen értékelik őket.
Vágólapra másolva!

Nem közeledtek az álláspontok a közoktatási törvényjavaslat legnagyobb vitát kiváltó kérdésében a kormányoldal és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete közötti csütörtöki egyeztetésen. A javaslatban ugyanis az szerepel, hogy az általános iskolák első három osztályában csak szülői beleegyezéssel lehet buktatni, és osztályzat helyet szöveges értékelést kaphatnak csak a kisdiákok. A kormányoldal ragaszkodott ahhoz, hogy ne lehessen osztályozni a kisiskolásokat, a PDSZ azt szerette volna elérni, hogy az iskolák dönthessék el, milyen módszert választanak az értékelésre.

Jánosi György, a parlament oktatási bizottságának szocialista elnöke és Szüdi János, az Oktatási Minisztérium közigazgatási államtitkára tárgyalt csütörtökön Kerpen Gáborral, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnökével.

Az egyeztetésre azért került sor, mert Kerpen Gábor hétfőn bejelentette, ha a közoktatási törvény módosítását a jelenlegi formájában fogadja el az Országgyűlés június 23-án, a szakszervezet az Alktománybírósághoz fordul.

A tanárok szerint ugyanis előfordulhat, hogy irreálisan sok túlórára kötelezik őket. Eddig ugyanis évi 280 órányi, a jogszabály-módosítás következtében viszont 490 óra túlmunkára lehetne benttartani a tanárokat.

Jánosi György az [origo]-nak elmondta, hogy a csütörtöki egyeztetésen az oktatási tárcával együtt ígéretet tettek arra, hogy a túlórák ügyét egy kormányrendeletben maximálnák. E szerint naponta legfeljebb két, hetente pedig hat túlórára lehetne kötelezni a pedagógusokat, de csak rendkívüli helyzetben - így betegség, baleset esetén - de semmiképpen sem huzamosabb ideig.

Kerpen Gábor közölte: a kormányoldal ígérete ebben a kérdésben elmozdulás az eddigiekhez képest, de megállapodás egyelőre nem született, többek között azért sem, mert írásban még nem kapták meg a szóban forgó kormányrendelet tervezetét. Kerpen szerint azt továbbra sem tudják elfogadni, hogy éves szinten 490 órányi túlmunkára - a munkáltató által egyoldalúan elrendelhető, kötelező óraszámon felüli órára - lehetne kötelezni a pedagógusokat.

Ezért a szakszervezet azt szeretné, ha nem csak napi és heti, de éves szinten is maximálnák a túlmunkát. Erre azonban egyelőre a kormány és a kormánypártok nem hajlandóak - mondta Jánosi a tárgyalás után. Kerpen szerint nem tettek le arról, hogy az Alkotmánybírósághoz forduljanak a kérdésben, erről pénteken dönt a PDSZ választmánya.

Az illetménypótlék kérdésben közeledtek az álláspontok, de végső megegyezés még erről a pontról sem született. A szakszervezet azt szerette volna elérni, hogy azokban az iskolákban, ahol nincs kollektív szerződése a tanároknak, ott sem egyénileg, hanem a tantestület egészével állapodjanak meg a pótlékok összegéről. Ezt a javaslatot a kormány és a kormánypártok nevében Jánosi György és Szüdi János elfogadta, így a későbbiekben ezt törvénybe is foglalják, valószínűleg még idén év végén.

A PDSZ vezetője a csütörtöki egyeztetésen ismételten kifogásolta azt is, hogy nem egyeztethető össze a végzettségekre vonatkozó követelményekkel a nem szakrendszerű tanítás az ötödik és hatodik évfolyamon. A jogszabály ugyanis azt rögzítené, hogy ebben a két osztályban az időkeret 25-40 százalékában tanítók oktassák a képesség és kézségfejlesztő tárgyakat. A tárgyaláson azonban ebben a kérdésben nem sikerült megoldást találni, mert a kormányoldal ragaszkodott a törvényjavaslatban már kidolgozott változathoz.

Jánosi György szerint azért nem engedtek a PDSZ kérésének, mert csak intézményi szinten lehet eldönteni, melyik tanárnak vagy tanítónak nincs meg az előrít óraszáma, kinek kell még újabb órákat vállalnia. A szakszervezet viszont azt szerette volna elérni, hogy a tanárokat részesítse előnyben a jogszabály a nem szakrendszerű oktatásban.

Révész Máriusz, az oktatási bizottság fideszes alelnöke közölte: a törvény alkalmazása sok problémát fog okozni, a koncepcióval alapvetően nem értenek egyet, így nem szavazzák meg a kormány javaslatát a hétfői zárószavazáson. Az azonban örvendetes, hogy néhány vitatott kérdésben engedett a kormányoldal.

A közoktatási törvény átfogó módosításáról hétfőn szavaz a parlament. A jogszabályról már hónapok óta vitatkoznak, a szakszervezet nyomására több ponton módosította a tervezetet az oktatási tárca, de az engedmények ellenére is maradtak alapvető véleménykülönbségek a PDSZ és a kormányoldal között.

A legnagyobb vitát az az ötlet váltotta ki, hogy az általános iskolák alsó tagozatán ne lehessen sem buktatni, sem osztályozni, de még leckét adni sem hétvégékre. Később a minisztérium engedett, így a leckék eltörlését visszavonták, emellett negyedik helyett harmadikig nem lehet - csak a szülő beleegyezésével - buktatni, illetve a sokat hiányzó diákokat évismétlésre kötelezni.