Vágólapra másolva!
4300 milliárd forintot költenek környezetvédelemre 2008-ig a kormány szerdai döntése értelmében. A tervek szerint több lesz a városokban a zöldterület, és jelentősen csökkenteni kell az üvegházhatást.
Vágólapra másolva!

Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter a kormányszóvivői tájékoztatón elmondta, hogy a kabinet szerdai döntése szerint 4300 milliárd forintot költenek a következő öt évben a Nemzeti Környezetvédelmi Program megvalósítására. A program felét a magyar költségvetés, 15 százalékát uniós források, a fennmaradó hányadot pedig a magánszféra adja.

A Nemzeti Környezetvédelmi Program kilenc pontból áll. A zöld alkotmányban szerepelnek az üvegházhatás elleni intézkedések: a veszélyes gázok kibocsátását 2008-ig az 1985-ös szint hat százalékára kell csökkenteni.

Emellett a védett területeket a tervek szerint 800 ezerről egymillió hektárra növelik. Több lesz a városi zöldfelület, és az elképzelésekben szerepel a szelektív hulladékgyűjtés jelentős növelése, a jelenlegi 3-ról 35 százalékra. A kormány terveiben szerepel, hogy a természetes anyagok felhasználása elérje öt éven belül a 80 százalékos szintet.