Júliusig ezer katonatisztnek mondanak fel

Vágólapra másolva!
Május 8-ára kiderül, hogy kiket küldenek el a magyar honvédség vezérkarából és a honvédelmi minisztériumból, az érintettek július 1-ig kézhez kapják hivatalos felmondásukat is. A hadvezetés 900-1000 fős leépítésével járó tízmilliárdos megtakarítás a csapatok jobb ellátását szolgálja majd. A karcsúsítás ugyanakkor körülbelül 5 milliárd forintba kerül.
Vágólapra másolva!

Már készül a lista az elbocsátandó katonatisztekről. Május 8-ig kell eldöntenie minden honvédségi vezetőnek, hogy milyen beosztásokat kíván megszüntetni, és konkrétan kiket érint a létszámleépítés. Az érintettekkel ezek után közlik ezt, és július elsejéig hivatalosan is kézhez kapják felmondásukat - közölte szerdán Iváncsik Imre, a Honvédelmi Minisztérium politikai államtitkára.

Körülbelül 900-1000 fővel csökkentik a minisztériumi dolgozók és a vezérkar létszámát, 5100-ról körülbelül 4200-ra. Ez jövőre 10 milliárd forint megtakarítást jelent majd a honvédségnek, a leépítés költsége ugyanakkor körülbelül 5 milliárd forint lesz. A leépítés költségeit az elbocsátandó tiszteknek járó hathavi felmondás, illetve a legfeljebb nyolchavi bérüknek megfelelő összegű végkielégítés jelenti.

A politikai államtitkár szerint minden a leépítéssel kapcsolatos költségre megvan a fedezet. Az államtitkár közölte, hogy mindazoknak, akiket a karcsúsítás érint, új állást ajánlanak fel a csapatoknál, és ha ezt nem fogadják el, támogatják továbbképzésüket, vagy segítenek új állást találni.

A leépítés tízmilliárdos megtakarítását a csapatok munkafeltételeinek javítására, illetve bérfejlesztésekre fordítják. Céljuk emellett, hogy a tiszthelyettesek és az alacsonyabb rangú tisztek arányát növeljék. Egy ezredes béréből öt kezdő szerződéses katonát lehet kifizetni.

Iváncsik Imre tájékoztatása szerint a csapatoknál szolgáló hivatásos katonák üdvözölték a karcsúsításról szóló döntést. A tárca reményei szerint a hadsereg jövőre már vezetésében is kisebb létszámú, olcsóbb és hatékonyabb haderő lesz, s csak a legjobbak maradhatnak bent az apparátusban. Az államtitkár szerint a létszámleépítés oka az is, hogy egyrészt a csaptoknál sokkal nagyobb mértékűek voltak az utóbbi idők elbocsátásai, mint az apparátusban, másrészt pedig, hogy a minisztériumban és a vezérkarban sok esetben ugyanazokat a feladatokat végezték párhuzamosan.