Vágólapra másolva!
Csődbe került az önkéntes tartalékosok koncepciójának megvalósítása. A honvédség 2006-ig 6000-6500 tartalékos katonára számít, ám a jelentkezők száma elenyésző. 2002-ben például a tervezett 500 helyett csupán 60 ilyen katonával kötöttek szerződést. A honvédség illetményemeléssel és adókedvezményekkel teremtene nagyobb kedvet a tartalékos szolgálathoz - írja a Magyar Hírlap.
Vágólapra másolva!

Felül kell vizsgálni az önkéntes tartalékosok koncepcióját, mert nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A katonaviselteket nem vonzza ugyanis, hogy újra uniformisba bújjanak és így - kiegészítve a szerződéses, illetve a hivatásos állományt - védjék az országot - írja a Magyar Hírlap.

A honvéd vezérkar tervei szerint 2006-ig 6000-6500 önkéntes tartalékossal szerződtek volna, ám eddig csekély volt az érdeklődés. 2002-ben időarányosan ötszáz tartalékossal kellett volna szerződni, ám csak hatvannal sikerült. Idénre ezer ilyen szerződés lenne ajánlatos. Nehezíti a helyzetet, hogy akikkel végül szerződtek, a többsége tiszt vagy főtiszt. A hadseregnek inkább tisztesekre, tiszthelyettesekre lenne szüksége.

Kladek András ezredes, a Magyar Honvédség hadkiegészítő és kiképző parancsnokságának törzsfőnöke szerint több tényező is közrejátszik a sikertelenségben. "Hiányos volt a tájékoztatásunk, viszonylag későn kezdtünk hozzá a toborzáshoz, de ami talán a legfontosabb, a munkáltatók ma még nem veszik jó néven, ha kénytelenek évente több hétre megválni dolgozóiktól” - mondta Kladek ezredes. Már többször előfordult, hogy azokkal, akik tartalékos szolgálatra jelentkeztek, közölték, távozhatnak a cégtől, ha ismét egyenruhába bújnak.

Az ezredes szerint jogszabályokkal kellene védeni azokat, akik szívesen jelentkeznének tartalékos katonának a Magyar Honvédséghez. Például elő lehetne írni, hogy akkor is éljen a felmondási tilalom, ha leszerel a tartalékos. Most ez csak a kiképzés időtartamára szól. További lehetőség, hogy azokat a vállalkozásokat, amelyek támogatják munkatársaik tartalékos szolgálatát, adókedvezménnyel és egyéb módon támogassák. Az erről szóló törvénymódosításokon már dolgoznak, várhatóan az év végéig a parlament elé kerül. A törzsfőnök elképzelhetőnek tartja az illetményemelést is, amely jelenleg a rendfokozattól, illetve a beosztástól függően 100-300 ezer forint között mozog a kiképzés ideje alatt.

Az ezredes szerint egy tartalékos továbbképzése, rendszerben tartása ma hétszer kevesebbe kerül, mint egy szerződéses katona. A Magyar Honvédség létszáma jelenleg 45 ezer fő, ez tíz év múlva 27 500-ra apadna a tervek szerint.

Az önkéntes tartalékosoknak a jelentkezésüket követő első évben 25, azt követően évi 15 napot kellene kötelező jelleggel a hadsereg kötelékében eltölteniük. Ez alatt fejleszthetik képzettségüket, új ismereteket sajátíthatnak el, és harcászati gyakorlatokon vennének részt a hivatásos, illetve a szerződéses állománnyal. A tartalékosok jelenleg külföldön nem teljesíthetnek szolgálatot, de ezen változtatni kíván a honvédség - mondta Kadek András ezredes a Magyar Hírlapnak.