Megszűnt a Defend elleni vizsgálat

Vágólapra másolva!
Megszüntette a nyomozást az ORFK a Defend Kft. Ügyében. A cég volt vezetőjét, Földi Lászlót azzal gyanúsították, hogy személyes adatokkal élt vissza. A rendőrség szerint azonban nem történt jelentős érdeksérelem, ezért nem történt bűncselekmény.
Vágólapra másolva!

Az MFB új vezetése azért tett feljelentést ismeretlen tettes ellen, mert kiderült: a pénzintézet megbízásából a Defend Kft. Több tucat embert, a bank üzletfeleit és banki szempontból érdektelen magánszemélyeket is megfigyelt, róluk adatokat gyűjtött.

A nyomozást megszűntető határozat arra hivatkozik, hogy március 1-jétől megváltoztak a vonatkozó törvény adatkezelésre vonatkozó szakaszai - írja a Népszabadság. E szerint visszaélés csak akkor állapítható meg, ha jogosulatlan adatkezelés más vagy mások érdekeit jelentősen sérti. A lefoglalt iratok és tanúvallomások alapján a rendőrség szerint pedig egyértelmű, hogy nem következett be jelentős érdeksérelem.