Az MSZP szerint felelőtlen Demszky metrós ötlete

Vágólapra másolva!
Mandur László, az MSZP budapesti szervezetének elnöke szerint felelőtlenség másra költeni a 4-es metró megépítésére szánt 30 milliárd forintot, amíg a főváros nem köt finanszírozási szerződést a beruházásról a kormánnyal. Mandur úgy vélte, hogy a metróépítésről szóló megegyezés azért késik, mert a főpolgármester eddig nem jutatta el a kormányhoz a beruházásról szóló finanszírozási javaslatát. A fővárosi SZDSZ szerint ugyanakkor a 4-es metró megépítéséhez a jelenlegi hitelkonstrukció szerint már nincs szükség a Fővárosi Önkormányzat támogatására, így a félretett 30 milliárdot másra költenék. 
Vágólapra másolva!

Mandur László, az MSZP budapesti szervezetének elnöke szerint a főpolgármesternek már rég el kellett volna juttatnia a 4-es metró finanszírozásáról szóló javaslatot a kormányhoz, ahelyett, hogy levelet írt ezügyben a kormányfőnek, a pénzügyi és a gazdasági miniszternek. Az MSZP budapesti szervezetének szombaton újjáválasztott elnöke erről szerdán - a főpolgármester keddi tájékoztatóján elhangzottakra reagálva - nyilatkozott az MTI-nek.

A főpolgármester keddi sajtótájékoztatóján ugyanis bejelentette, hogy kormánytámogatásra szorul a BKV Rt. és a 4-es metró, mivel a főváros csak így tudja elfogadni idei költségvetését. A fővárosi SZDSZ azt szeretné, hogy a kormány vállalja magára a 4-es metró megépítésének költségét. Bőhm András, az SZDSZ fővárosi frakcióvezetője szerint ez az oka annak is, hogy szerepel a fővárosi költségvetési tervben egy olyan javaslat, amely szerint más közlekedési célokra költenék el azt a pénzt, amit eredetileg a 4-es metró építésére tettek félre. A kérdés rendezése érdekében a főpolgármester szeretne minél hamarabb tárgyalóasztalhoz ülni a kormányfővel és az érintett kormánytagokkal - mondta Bőhm a Magyar Hírlapnak.

Mandur László az ügy kapcsán elmondta: Medgyessy Péter nem leveleket vár, hanem szakmailag kidolgozott javaslatot igényel a metrófinanszírozásról, ez azonban hetek óta késik. Az MSZP budapesti elnöke szerint nagy felelőtlenség lenne, ha a fővárosi önkormányzat által a metróépítésre elkülönített 30 milliárd forint körüli összeget mindaddig másra költenék, amíg a kormánnyal nem kötik meg a metró új finanszírozási szerződését. Mandur László közölte: a szocialisták ezért sem szavazzák meg a Fővárosi Közgyűlés jövő heti ülésén a koalíciós egyetértés nélkül összeállított és benyújtott - szerintük megdöbbentő - önkormányzati költségvetés-tervezetet. Ragaszkodnak ahhoz is, hogy a fővárosi önkormányzat költségvetésében működési támogatást is kapjon idén a BKV Rt., ne csak fejlesztésit, ahogyan azt az SZDSZ szorgalmazza. Mandur úgy vélte, hogy Demszky Gábort és pénzügyi helyettesét, Atkári Jánost nem érdekli a BKV Rt. sorsa.

A vita a fővárosi SZDSZ szerint azért alakult ki, mert a metróépítésre szánt források elosztása megváltozott az utóbbi időben. A korábbi, még az Orbán-kormány által felmondott, 1998-as szerződés szerint a főváros a metróépítés költségeinek 40 százalékát állta volna a kormány 60 százalékával szemben. Azóta azonban új helyzet állt elő: olyan hitelajánlatot adott az Európai Beruházási Bank Rt. a metróra, hogy a fővárosi önkormányzatnak nem kell megelőlegeznie a források egy részét - mondta Bőhm András. Az EIB még decemberben adott támogatási ajánlata szerint a bank a metróberuházáshoz 875 millió euró hitellel járul hozzá, 25 éves futamidővel.