Hason lőtt egy rendőr egy férfit

Vágólapra másolva!
Szerdán egy rendőr meglőtt egy körözött férfit Hajdúhadházán. Az elsődleges vizsgálat szerint a rendőr jogszerűen használta fegyverét, miután a férfi társára támadt egy baltával. A Roma Sajtóközpont értesülései szerint ugyanakkor a férfit az ágyában lőtték meg.
Vágólapra másolva!

Gyulai József rendőr főhadnagy elmondta: a bűncselekmény elkövetésével alaposan gyanúsítható személy előállítására érkeztek a debreceni rendőrök Hajdúhadházra. - A rendőrök felszólították az ágyban fekvő gyanúsítottat, hogy tartson velük, aki közölte, hogy rendben van és felkelt az ágyából - közölte a sajtóreferens. Hozzátette: a gyanúsított ekkor leült egy székre, majd felkapta az ott lévő kisbaltát és a rendőrökre támadt. A rendőrök erre hátrálni kezdtek a szobában, mire egyikük ruházatát elkapta a gyanúsított és a baltát ütésre lendítette, miközben szavai kétséget sem hagytak afelől, hogy támadni készül. Gyulai József tájékoztatása szerint a másik rendőr ekkor vette elő fegyverét, hogy segítsen a közvetlen életveszélyben lévő társának.

A Roma Sajtóközpont munkatársának ugyanakkor egy szemtanú, a meglőtt fiatalember szomszédja azt mondta, hogy a rendőrök, betörték az ajtót, hátba lőtték az ágyban fekvő fiút, aki már megbilincselve menekült ki a házból a verések elől. A szomszéd elmondása szerint az utcán is folyamatosan bántalmazták a vérző fiatalembert és fegyvert fogtak az utcára szaladt szemtanúkra is, valamint a fiú segítségére siető élettársát is bántalmazták a rendőrök. A Roma Sajtóközpont értesülései szerint két kisgyerek is orvosi kezelése szorul, mert a kilőtt repeszek, vagy a villanykörte szilánkjai megsebesítették őket.

A rendőrségi sajtóreferens közölte: a helyszíni adatfelvétel alapján a fegyverhasználat jogszerű volt. A haslövést kapott férfit a mentők a debreceni Kenézy Gyula Kórház baleseti sebészetére szállították. A rendőrség vizsgálja a fegyverhasználat jogszerűségét. A hajdúhadházi cigány önkormányzat vezetője, Lakatos Gábor az ügy kapcsán azt mondta: csütörtöki testületi ülésükön megvitatják a lehetséges jogi lépéseket.