Medgyessyt ismét lemondásra szólították fel

Vágólapra másolva!
Medgyessy Péter miniszterelnököt ismét lemondásra szólították fel, mert 1987 és 1990 között miniszterelnök-helyettesként dolgozott és titkos jelentéseket is kapott - írja a Magyar Hírlap. A lap úgy tudja, hogy a lemondásról szóló jogerős határozat kedden megérkezett a Miniszterelnöki Hivatalhoz.
Vágólapra másolva!

A lap információit az átvilágítóbírák soros elnöke sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta. A kormányfőt a törvények értelmében semmilyen szankció nem érheti, ha nem tesz eleget egy ilyen felszólításnak. Ugyanakkor a törvény ebben az esetben kimondja, hogy a lemondásra felszólító határozatot ilyen esetben nyilvánosságra kell hozni. Medgyessyt először 1997-ben szólította fel lemondásra az átvilágító testület 1987-90 között betöltött posztja miatt.