Faludy lakástámogatásáról döntöttek - sokadszor

Vágólapra másolva!
Közérdekű kötelezettségvállalásként utalja át a fővárosi önkormányzat Faludy György költőnek azt a 10 millió forintos lakásvásárlási támogatást, amelynek biztosításáról már korábban döntött a Fővárosi Közgyűlés. A közgyűlés tulajdonosi bizottsága erről kedd délutáni ülésén többségi szavazással határozott. A döntéshozatalban nem vett részt a testület MIÉP-es alelnöke.
Vágólapra másolva!

A Demszky Gábor főpolgármester által jegyzett javaslatot Székely Gábor (SZDSZ) alelnök kezdeményezésére vette helyszíni kiosztású előterjesztésként napirendjére a bizottság. A költő által használt Szent István körúti két, összesen 150 négyzetméteres lakás forgalmi értékét a szeptemberi felmérés során 54 millió forintra becsülték.

Az ingatlan vételára a forgalmi érték 75 százaléka, amelyből további 15 százalék árengedmény adható. Így a két lakásért 35 millió forintot kell a költőnek fizetnie. A fővárosi önkormányzat által biztosított 10 millió forint mellett a Középületépítő Rt. és a Hérosz Rt. is 7,5-7,5 millió forintot ad, ugyancsak közérdekű kötelezettségvállalásként.

A vitában az nem tisztázódott, és az előterjesztés sem tartalmazza, hogy a még hiányzó 10 millió forintot ki fizeti. A képviselők egy része szerint erre a kulturális minisztérium már tett konkrét ígéretet. A hozzászólásokból kitűnt az is, hogy a közgyűlés által már eldöntött pénzügyi támogatásról a múlt héten hatáskör hiányában nem is kellett volna határoznia a kulturális bizottságnak.

A kulturális bizottság a szavazatok megoszlása miatt (3 igen, 1 nem, 5 tartózkodás) nem támogatta a tulajdonosi bizottság által most jóváhagyott szerződést. A képviselők úgy vélik, hogy a költő számára előnyös adózás miatt választotta a városvezetés a közérdekű kötelezettségvállalási támogatási formát.

A bizottság az általa évek óta képviselt álláspont megváltoztatásával, ugyancsak többségi szavazással döntött arról, hogy elővásárlási jogával élve megveszi azt az V. kerület Váci utcai 31 négyzetméteres lakást, amelyet 3 millió forintért adnak el.

Külföldre készül a Faludy-házaspár/itthon/20021115elhagyna.htmlFaludy elköltözik a Szent István körútról/itthon/20021111faludynak.htmlFaludynak nem kell újabb milliókat fizetnie/itthon/20021111nemkell.html

Az adásvételi szerződés érdekessége, hogy az eladó céget és a vevő kft.-t egyaránt ugyanaz a külföldi személy képviseli. A Holczer, Jákó és Boross ügyvédi iroda által készített szerződés szerint az eladó egyúttal kötelezettséget vállal arra, hogy a vevőtől 15 éven át havi 200 ezer forintért bérbe veszi az adott ingatlant.

Szőke László (MDF) és Székely Gábor egyaránt úgy vélte, hogy a főváros nyugodtan dönthet az elővásárlás mellett, mivel várható, hogy ez esetben az eladó visszalép majd a szerződéstől. A bizottság nem élt elővásárlással annál a II. kerület által eladott hat teleknél, amelyeknek fajlagos négyzetméterára 33 ezer forint volt. Az egyik ezer négyzetméteres telket másodmagával egy fővárosi képviselő vette meg.