Csúszik a fővárosi koalíciós megállapodás

Vágólapra másolva!
A fővárosi MSZP és az SZDSZ továbbra sem tud több pontban megegyezni, így várhatóan nem írják alá szerdán a koalíciós megállapodást. A nézeteltérés a programpontokat illetően is fennállnak, de továbbra sincs megegyezés a pénzügyi főpolgármester-helyettes hatásköréről sem.
Vágólapra másolva!

Bőhm András, az SZDSZ frakcióvezető-helyettese az [origo]-nak azt mondta: valóban módosítottak a szövegtervezeten, de csakis azért, mert az MSZP eltért a korábbi megállapodástól. Lénárt László, az MSZP budapesti ügyvezető alelnöke épp ennek ellenkezőjét állította az MTI-nek: szerinte az SZDSZ változtatott a szövegen.

Lénárt szerint az SZDSZ úgy módosította a szöveget, hogy a korábbi megállapodáshoz képest a pénzügyi főpolgármester-helyettesnek, Atkári Jánosnak a korábbinál nagyobb hatásköre lenne. Az MSZP ugyanakkor azt szeretné, hogy mindenhová visszakerüljenek az elmúlt években a pénzügyi főpolgármester-helyetteshez telepített feladatok.

Bőhm elismerte, hogy Atkári hatásköréről nem tudnak megegyezni, de hozzátette, hogy még a programok egyeztetése miatt sem tudják aláírni a koalíciós megállapodást. Szerinte az MSZP úgy akarna több kérdésben is kötelezettséget vállalni, hogy még nem tudni, mennyi pénzt biztosít a fővárosnak a költségvetés. Példaként említette, hogy több olyan juttatást ingyen adna az MSZP, ami az SZDSZ szerint kizárólag a rászorulóknak járhat ingyen.