Vágólapra másolva!
Fizetni kell januártól az M7-es autópálya használatáért is. Az Orbán-kormány 1999-ben hozott határozatot arról, hogy 2002-től fizetős lesz a második legforgalmasabb autóút, de a végső döntés a felújítás késése miatt elhúzódott.
Vágólapra másolva!

A Közlekedési és Gazdasági Minisztérium javaslata szerint fizetni kell az M7-es autópálya használatáért januártól. A hazai sztrádahálózat jövőbeni üzemeltetésével, illetve fejlesztésével foglalkozó tervek hamarosan a kormány elé kerülnek, a részletekről többet a kormánydöntés után közölnek majd.

Az Orbán-kormány még 1999-ben hozott határozatot arról, hogy 2002-ben fizetni kell majd az M7-esen autózóknak. Ám ezt később visszavonta, mivel a felújítás kezdése igencsak elhúzódott. A fizetés bevezetését éppen ezért csak 2003-tól tervezték. A gazdasági tárca új vezetése idén nyáron annyit közölt: még gondolkodnak azon, hogy fizetőssé teszik-e az M7-est.

A gyorsforgalmi utak közül az M7-es (az M0-s után) a második legforgalmasabb, így a változás sok embert érint majd. Az ezzel párhuzamosan futó 7-es főút pedig így is eléggé zsúfolt ahhoz, hogy megbirkózzon egy újabb forgalomnövekedéssel. Jelenleg az M7 az egyetlen nem fizetős autópálya. Fizetni kell az M3-as teljes szakaszán, amelynek nemrég készült el a Füzesabony-Polgár közötti része, és szintén fizetős az M1-es M5-ös út is.

A tervezettnél később válik fizetős sztrádává az M7-es20000826atervezettnel.html