Rendkívüli választás is lehet az EU miatt

Vágólapra másolva!
Kovács László, az MSZP elnöke elképzelhetőnek tartja, hogy rendkívüli parlamenti választásokat kell tartani, ha a Fidesz nem járul hozzá az EU- csatlakozáshoz szükséges alkotmánymódosításhoz. Ha másképp nem megy, akkor a választók akaratát kell segítségül hívni - fogalmazott Kovács.
Vágólapra másolva!

Az MSZP elnöke gyöngyösi sajtótájékoztatóján elmondta: mivel a kormány Magyarország európai uniós csatlakozását történelmi esélynek, alapvető nemzeti érdeknek tartja, minden ezzel szembeni ellenállást le kell győzni. Ha másképp nem megy, akkor a választók akaratát kell segítségül hívni - fogalmazott.

Kovács szerint, ha a Fidesz és a polgári öntevékeny csoportok vezére józanul mérlegel, tudja, mit kockáztat ezzel. Ez a választás az ország európai uniós csatlakozásáról szólna, a közvélemény-kutatási adatok szerint pedig a magyar lakosság jóval több mint kétharmada támogatja az integrációt - mondta.

Kovács kijelentette: most már érthető Orbán Viktor azon kijelentése, miszerint a polgári oldal számára az EU-csatlakozás személyes ügy. Feltehetően ez alatt azt értette, hogy, ha miniszterelnökként személyesen ő írhatja alá a csatlakozási megállapodást, akkor ez egy fontos dolog, ha nem, akkor közel sem olyan fontos - fogalmazott.

Az MSZP elnöke szerint, amennyiben záros határidőn belül nem történik meg az alkotmánymódosítás, akkor előfordulhat , hogy a kormány jövőre nem tudja aláírni a csatlakozási megállapodást. Hozzátette: a kormány ezért ragaszkodott ahhoz, hogy a négypárti nyilatkozatban szerepeljen az alkotmánymódosítás december 31-i határideje, amit az ellenzéki pártok is elfogadtak. Kovács szerint ugyanakkor rossz jel, hogy az első konzultáción az ellenzéki pártok azért nem vettek részt, mert állításuk szerint nem volt idejük tanulmányozni az alkotmánymódosítás szövegét. A szövegről hónapok óta folyik az egyeztetés, a módosítás szándéka pedig szerepelt már az előző kormány programjában is, ezért úgy tűnik, hogy nem az idő volt kevés, hanem a jó szándék hiányzott - mondta Kovács.

A Kisgazda Polgári Egyesület (KPE) szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményében arra szólította fel Fideszben működő tagozatát, hogy ne szavazzon meg az Országgyűlésben kétharmados többséget igénylő törvényt addig, amíg a kormány gazdákat, kisvállalkozókat és családokat érintő "konkrét és végrehajtható javaslatai nem jelennek meg", és nem válnak a KPE számára elfogadhatóvá. A KPE-hez hét egykori kisgazdából lett fideszes képviselő tartozik.

Turi-Kovács Béla, a Kisgazda Polgári Egyesület elnökének közleménye a Fidesz képviselőit is arra kéri, hogy e feltételek teljesüléséig szintén ne szavazzanak meg kétharmados többséget igénylő törvényt. A kommüniké hozzáteszi: ez minden ellenzéki képviselőtől elvárható.

A politikus közleményében leszögezi: a kormány - ígéreteivel ellentétben - semmit sem tett a gazdák, kisvállalkozók és családok érdekében. Mindeddig nem érkezett konkrét javaslat a kormány részéről, amelyben legalább azokat a terveket közölnék, hogy kívánják megakadályozni a mezőgazdaságból élő gazdák tönkremenetelét, vagy földjük elvesztését az EU-csatlakozás után. A dokumentum emlékeztet arra, hogy a KPE a Fidesszel vállalta, hogy nem engedi olyan helyzet kialakulását, amely azt eredményezné, hogy a "nemzet nagyobbik része koldusként csatlakozna az Európai Unióhoz".

Orbán Viktor volt miniszterelnök korábban az EU-csatlakozáshoz szükséges alkotmánymódosítás elfogadásához adott Fidesz-szavazatokért olyan feltételeket szabott, mint a Széchenyi-terv folytatása, a földtörvény visszamódosítása, valamint jövőre a kormány által tervezettnél nagyobb mértékű béremelés.