Semmilyen garanciát nem vállal Baló

Vágólapra másolva!
Nem választották meg Baló Györgyöt elnöknek. A nagykuratóriumban ugyanis - a szükséges húsz helyett - mindössze kilenc voksot kapott. A harminc fős testületből húszan nemmel, kilencen igennel, egy kurátor pedig érvénytelenül szavazott. A teljes kuratórium már csak Baló Györgyről szavazott, miután az MTV kuratóriumának délelőtti elnökségi ülésén a testület kétharmada őt támogatta.
Vágólapra másolva!
Forrás: ORIGO
Baló az egyetlen elnökjelölt

Nem választották meg Baló Györgyöt elnöknek, továbbra is Ragáts Imre jelenlegi ügyvezető alelnök irányíthatja a köztévét. A Magyar Televízió nagykuratóriuma hétfőn délután hallgatta meg Baló Györgyöt, aki az elnökség délelőtti szavazása után az egyetlen elnökjelölt volt. Baló a meghallgatás után elmondta: köszöni a támogatást és a bizalmat, és örül annak, hogy eddig eljutott. Közölte, hogy 55 percen keresztül hallgatták meg a kurátorok, érdekes és lényeges kérdéseket kapott, ebből azt a következtetést vonta le, hogy ismerik a pályázatának lényegét.

Arra a kérdésre, miszerint milyen garanciát tud vállalni tervei végrehajtására, Baló azt mondta: "semmilyet." Ugyanakkor elmondta, hogy már a kiírás feltételei között szerepelt, hogy az elképzelések megvalósítására pontos menetrendet kell vállalni, amit a későbbiekben számonkér a kuratórium. Baló szerint a számonkérésre szükség van és lesz is rá mód, ha megválasztják elnöknek - közölte.

Az [origo] kérdésére - együtt kíván-e működni Friderikusz Sándorral és Székely Ferenccel - Baló György kijelentette: mindenkivel együttműködik, aki vele együtt akar működni és alkalmas is erre. Mindkét embert kiemelkedő tévés személyiségnek tartom - mondta Baló.

Hétfő délelőtt szavaztak a Magyar Televízió Közalapítvány Kuratóriumának elnökségi tagjai az elnökjelöltekről. Friderikusz Sándor műsorvezető négy szavazatot kapott, Siklósi Beatrix, az m1 A hét című műsorának korábbi főszerkesztője szintén négyet, Baló Györgyöt, az m1 Aktuális című műsorának egyik vezetőjét pedig hatan támogatták. Mivel a testületnek kilenc tagja van, és a médiatörvény szerint az a jelölt jut tovább, aki kétharmados támogatást szerez, egyedül Baló Györgyről szavaz majd a társadalmi kurátorokkal kiegészült teljes kuratórium. Balónak itt szintén kétharmados támogatást kell ahhoz szereznie, hogy elnyerhesse az MTV elnöki posztját. Amennyiben Baló nem szerzi meg a szükséges támogatást, a tévét Ragáts Imre, az MTV jelenlegi ügyvezető alelnöke vezeti majd tovább.

A kuratórium elnökségében a szavazás három fordulóban zajlott. Minden kurátor több jelöltet is támogathatott. Az első fordulóban Baló György csak négy szavaztot kapott, még Ágoston György is megelőzte őt, aki a következő fordulóban esett ki. Friderikusz Sándor ekkor öten támogatták, Siklósi Beatrixot pedig négyen. A második forduló Ágoston Györgyöt öt támogatójából már csak kettő jelölte, viszont egy-egy újabb voksot gyűjtött be Baló és Siklósi, így Friderikusszal egy szintre kerültek. Az utolsó körben egy újabb kurátor állt Baló mellé, aki így elérte a kétharmados küszöbhöz szükséges hat szavazatot, miközben Friderikusz és Siklósi is visszaesett négy voksra és ezzel eldőlt a jelölés.

Baló György két évig - az 1997-es megalakulástól 1999-es megszűnéséig - volt a Tv3 nevű televíziós csatorna vezérigazgatója. Baló ezután korábbi munkahelyén, az MTV-nél dolgozott, jelenleg az Aktuális című politikai háttérműsor egyik vezetője. Baló készítette az előző miniszterelnökkel, Orbán Viktorral a havonta jelentkező interjúkat. Emiatt mind az akkori ellenzékiek, mind a kormánypártiak sokat támadták. Az MSZP és az SZDSZ képviselői azt állították, hogy Baló kikerül kérdéseket, míg a Fidesz és az MDF tagjai azt állították, hogy Baló túlzottan kemény a miniszterelnökkel.