Elfogták a Ferihegyi úti postarablás negyedik gyanúsítottját

Vágólapra másolva!
Elfogták a Ferihegyi úti postarablás negyedik gyanúsítottját - hangzott el az RTL Klub esti híradójában. A Stallone gúnynevű férfi két évvel ezelőtt a gyanú szerint részt vett a postarablás kitervelésében és kivitelezésében.
Vágólapra másolva!

2000 áprilisában négy fegyveres támadta meg a Ferihegyi úti posta udvarán álló pénzszállítót. A lövöldözésben egy őr életveszélyesen megsérült, és két tettes is golyót kapott. A rendőrség szerint az akciót az alvilágban csak Stalloneként ismert férfi tervelte ki. Fülöp Valter rendőr őrnagy elmondta: "Ő volt az, aki szellemi kitervelője volt a bűncselekménynek, illetőleg segített F. Róbertnek a menekülésben, illetve később Pozsonyba a zöldhatáron keresztül átjutni."

A Pozsonyba menekült támadó belehalt sérüléseibe, és mára a másik három tettest is elfogták. Utolsóként rendőrkézre került "Stallone" is, akit egy névtelen telefon alapján találtak meg. A férfit zsarolással és kocsilopásokkal is gyanúsítják. Egyenesen a Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságra szállították, ami arra utal, hogy vizsgálják, lehetett-e esetleg szerepe a móri vérengzésben vagy a zálogházi rablássorozatban.