Kevés még az önkormányzati jelölt

Vágólapra másolva!
Csaknem kétezer helyen maradna el a voksolás a pénteki adatok szerint: a jelöltállítás határidejének lejárta előtt nem egészen egy héttel mintegy kétezer településen még kevesebb a hivatalosan regisztrált induló, mint az elnyerhető mandátumok száma. 1600 településen pedig nincs még polgármesterjelölt.
Vágólapra másolva!

Az október 20-i helyhatósági választásra mintegy 34 ezer jelöltet vettek nyilvántartásba, miközben 3200 polgármesteri poszt és 27 ezer helyi képviselői mandátum sorsa a tét - írta a Népszabadság. A fővárosban és a nagyobb városok mindegyikében van már legalább egy polgármester- és elegendő számú képviselőjelölt is.

Legfeljebb kivételesen fordulhat elő, hogy a választás jelöltek hiányában elmarad, mondta az Országos Választási Iroda vezetője, Rytkó Emília. Az irodavezető szerint a legtöbben már összegyűjtötték az induláshoz szükséges számú ajánlószelvényt, ám hivatalosan csak a legutolsó pillanatban kívánnak bekapcsolódni a kampányba. Ennek az lehet az oka, hogy tavasszal a választási küzdelem rendkívül durva eszközökkel folyt, mondta az irodavezető.