Fidesz-MDF együttműködés Szegeden

Vágólapra másolva!
Választási megállapodást kötött Szegeden a Fidesz, az MDF, az MKDSZ és a Fidelitas helyi szervezete. Az őszi önkormányzati választásokon Szeged mind a 25 egyéni választókerületében közösen indítanak jelölteket.
Vágólapra másolva!
Polgármester-jelöltek/itthon/20020822polgarmesterjeloltek.html

A városi pártszervezetek vezetői bejelentették, hogy Szeged mind a 25 egyéni választókerületében indítanak közös képviselő-jelölteket az őszi önkormányzati választáson. Kalmár Ferenc, az MKDSZ szegedi elnöke elmondta, hogy a megállapodást aláírók egyike sem jelölt polgármestert, hanem mindannyian a függetlenként induló, a szegedi polgári körök támogatását már élvező Balogh Elemér jogászprofesszor mellé állnak.

A megállapodás aláírói mostantól közösen készülnek az őszi önkormányzati választásra. Terveik szerint szeptember 10. körül készül el közös programjuk.