Előzetesben a normafai szatír

Vágólapra másolva!
Tíz szexuális bűncselekménnyel gyanúsítják azt a férfit, akit néhány nappal ezelőtt fogott el a rendőrség. Miután a "normafai szatír" néven ismert férfit hét női áldozata felismerte, előzetes letartóztatásba helyezték.
Vágólapra másolva!

Elfogott a rendőrség egy férfit, akit tíz szexuális indíttatású bűncselekmény elkövetésével gyanúsítanak. A "normafai szatír" elfogásáról a Budapesti Rendőr-főkapitányság életvédelmi osztályának vezetője számolt be. Július 2-án a mentők a Normafánál lévő nyilvános WC-ben életveszélyes állapotban, meztelenre vetkőztetve találtak egy 66 éves nőt, akinek testnyílásaiba különböző használati tárgyakat helyeztek.

A normafai eset felderítésekor megvizsgálták a hasonló ügyeket, így derült ki, hogy tavasszal a Budakeszi, Törökbálint és a XII. kerületi erdők által határolt területen tíz esetben próbáltak meg nőket megerőszakolni. Az esetek hasonló módszerrel, hasonló időpontokban történtek.

A rendőrök augusztus 15-én elfogták a többszörösen büntetett előéletű férfit, akinek ruházatából előkerült az egyik megtámadott nő mobiltelefonja is. Az előzetes letartóztatásba helyezett szatírt hét áldozata felismerte. A férfi mindent tagad.