Mécs: nyilvánosak lesznek Mádl adatai is

Vágólapra másolva!
Mécs Imre, az 1990 óta hivatalban lévő kormányok tagjainak állambiztonsági múltját vizsgáló bizottság elnöke az államfőnek írt szombati levelében leszögezi: ha találnak adatokat Mádl Ferencről, azokat is nyilvánosságra hozzák. Mécs azért írt levelet az Mádlnek, mert szerinte nem összeegyeztethető a köztársasági elnöki tisztséggel az a nyilatkozat, melyben Mádl alkotmánysértőnek nevezte a bizottság munkáját.
Vágólapra másolva!

Mádl Ferenc pénteken kijelentette: a Mécs Imre vezette bizottság alkotmánysértő, ezért sem elutasító, sem beleegyező nyilatkozatot nem tett azzal kapcsolatban, hogyan kezelje jelentésének rá vonatkozó részét a testület. Mécs Imre levelében arra kéri az államfőt, hogy közölje vele: milyen minőségében tette nyilatkozatát.

Mécs szerint amennyiben a nyilatkozatot Mádl Ferenc az Antall-kormány egykori minisztereként tette, akkor a közleményét, mint személyes véleményt veszi tudomásul, mivel az Antall-kormány tagjaként Mádl is a testület által vuzsgált személyek közé tartozik. A köztársasági elnöki tisztséggel viszont Mécs nem tartja összeférhetőnek nyilatkozatot.

A bizottság elnöke levelében leszögezi, hogy a vizsgálóbizottságot alkotmányosan hozta létre az Országgyűlés, mégpedig egyhangú szavazással. Szerinte az alkotmány kötelező magatartást ír elő az állampolgárok számára az országgyűlési bizottságokkal szemben.

A volt kormánytagoknak az előző rendszer jogállamisággal ellentétes tevékenységet folytató állambiztonsági szerveivel való kapcsolata és tevékenysége az Alkotmánybíróság elvi döntése szerint is közérdekű, amely az adatvédelmi törvény rendelkezése szerint nem vonható el a közvéleménytől, csak a törvényben megszabott esetben - fogalmaz Mécs.