Nem rosszabbodott a buszbaleset sérültjeinek állapota

Vágólapra másolva!
Az esti órákra nem változott a nagyatádi kórházban több műtéten átesett, a lengyel zarándokokat szállító busz súlyosan megsérült egyik sofőrjének állapota, a napközbeni több órás műtét után továbbra is gépi lélegeztetésre szorul. A szakértők holnap kezdik a szerencsétlenül járt busz műszaki vizsgálatát.
Vágólapra másolva!

A marcali kórházban ápolt 11 sérült közül a délután órákban még eszméletlen nő állapota az esti órákra stabilizálódott. A mellkasi sérüléseket szenvedett utas visszanyerte eszméletét.

A rendőrség tájékoztatás szerint még késő este is folytatják a vizsgálatot, nagy erőkkel dolgoznak, hogy mielőbb kiderítsék, mi okozta a 19 utas halálát okozó buszbalesetet.

A szétroncsolódott járművet még a baleset napján a Kapos Volán siófoki telepére szállították, ahol megkezdték az előkészületeket a kedden szakértők bevonásával kezdődő a műszaki vizsgálathoz.