Medgyessy-Nastase találkozó júliusban

Vágólapra másolva!
Újratárgyalja a magyar és a román kormányfő a státustörvényre vonatkozó Orbán-Nastase paktumot. Medgyessy Péter és Adrian Nastase júliusban találkozik egymással Kolozsváron.
Vágólapra másolva!

Július 6-án Kolozsváron román-magyar kormányfői találkozó lesz, amelyen újratárgyalják a magyar kedvezménytörvényre vonatkozó Orbán-Nastase egyetértési nyilatkozatot - jelentette be Medgyessy Péter miniszterelnök egy erdélyi magyar napilap szerdai számában megjelent nyilatkozatában.

A Kolozsváron megjelenő Krónika című erdélyi közéleti napilapnak adott interjúban a kormányfő közölte azt is, hogy mivel erdélyi származású, eddig is számos alkalommal járt Erdélyben, és ezután is kormányfői kötelességének tartja "építeni a kapcsolatot a külhoni magyarsággal".

Az Orbán-Nastase paktum újratárgyalásával kapcsolatban Medgyessy Péter kijelentette: "Adrian Nastase román miniszterelnökkel Kolozsváron lesz egy tárgyalás július 6-án. Ekkor tárgyaljuk újra az egyezményt.

Medgyessy szerint az Orbán-kormány túlszerette a romániai magyarságot. Úgy, mint mikor az anya annyira szereti gyerekét, hogy az már a gyerekre nézve káros. Nem azzal szerette túl, hogy segítette a magyarokat és nem is azzal, hogy ébren tartotta, sőt fejlesztette a magyarságtudatukat. Azzal sem, hogy oktatási intézményt hozott létre a számukra. A kedvezménytörvénynek voltak olyan pontjai, amelyekkel nem tudunk egyetérteni. Azzal szerette túl az Orbán-kormány az erdélyi magyarságot, hogy segítőkészségében olyan lépéseket is tett, amelyeket nem tartunk helyesnek. Erről, mármint a román-magyar paktumról tárgyalunk a román vezetőkkel július elején."

A Határon Túli Magyarok Hivatalának szerepéről és feladatairól szólva a magyar kormányfő kifejtette: a HTMH feladatai közé tartozik a folyamatos kapcsolattartás a világban élő magyarok szervezeteivel - különös tekintettel a szomszédos országok kisebbségeire -, valamint az egyes országok kisebbségi kérdésekben illetékes kormányzati szerveivel. Munkájában a hivatal együttműködik az érdekelt minisztériumokkal, országos hatáskörű szervekkel és más szervezetekkel, továbbá koordinálja a magyar kisebbségekkel, illetve diaszpórával kapcsolatos kormányzati tevékenységet. Elősegíti a határ menti, a regionális és szubregionális társadalmi, kulturális és gazdasági együttműködést - mondta Medgyessy.

Az erdélyi magyarságnak nyújtandó támogatással kapcsolatban a miniszterelnök közölte: a kedvezménytörvény értelmében nevelési-oktatási támogatást, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatást is kapnak a magyar nyelvű oktatásban részesülő gyerekek. "Ezen támogatás kézbesítése nemsokára folyamatban lesz. A kormányváltás után még nem volt lehetőség arra, hogy ezen támogatáson dolgozni tudjon a hivatal, de ez nemsokára megvalósul" - mondta a korményfő. Megerősítette: az erdélyi magyar tudományegyetem is megkapja a támogatást, amelyre a magyar költségvetésből elkülönítik a támogatásra szánt összeget.