<P class="MsoNormal">Heteken belül távozik a tévéelnök

Vágólapra másolva!
Várhatóan 30 milliós végkielégítéssel egy hónapon belül távozik posztjáról Mendreczky Károly az MTV elnöke - írja a Népszabadság. Mendreczky a napokban a televízió gazdasági vezetőjét nevezte ki gazdasági alelnöknek, jóllehet egy éve nem jelölt ki senkit alelnöki posztra. Az elnök távozása esetén így Ragáts Imre vezetheti átmenetileg a tévét.
Vágólapra másolva!

Mendreczky Károly az MTV elnöke azzal, hogy napokon belül gazdasági alelnökké nevezi ki Ragáts Imre gazdasági vezetőt, megkezdte távozásának előkészítését - írja a Népszabadság. Az elnök várhatóan egy hónapon belül lemond, az ügyvezetést a gazdasági alelnök veszi át.

Az MSZP a választások után a televízió főleg a kampány alatti Fidesz felé részrehajló műsorai miatt többször is követelte Mendreczky távozását. Az elnök azonban akkor még maradni szándékozott. Most azonban a Népszabadság értesülése szerint távozni készül, jóllehet a médiatörvény alapján nehezen ingatható meg pozíciója.

Mendreczky elődjéhez hasonló módon távozik: távozása előtt kinevez egy alelnököt, aki az ügyeket viszi. Az elnök várhatóan 30 milliós végkielégítéssel válik meg posztjától. Helyére egy alalnök kerülhet, azonban a most kinevezett Ragátson kívül Mendreczky egy éve nem jelölt ki senkit alelnöknek, jóllehet a tévékuratórium felszólította erre. A Népszabadság szerint azért maradtak üresen az alelnöki posztok, mert az elnök félt megbuktatásától. Távozása esetén pályázatot ír ki helyére a kuratórium.

Korábban

Szenest bírói úton visszahelyezték az MTV-be

A külügy megkönnyíti a nyomozást az MTV-ügyben