Harminc gyanúsított a nyelvvizsgabotrányban

Vágólapra másolva!
Két főiskolás járt el nyelvvizsgázni Szabolcsban diplomás emberek helyett, akik alkalmanként több tízezer forintot is fizettek a szolgáltatásért. A nyomozás lezárása után az ügyészségi nyomozó hivatal harminc ember ellen nyújtott be vádiratot a bírósághoz.
Vágólapra másolva!

Pénzért, alkalmanként 40-150 ezer forintért, két főiskolai hallgató ment el nyelvvizsgázni olyan diplomás emberek helyett Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, akik idegen nyelvből nem tudták a számukra előírt képesítést megszerezni. A bérvizsgázás azonban idővel kiderült, és a nyomozók felgöngyölítették az ügyet. A vizsgálat eredményei szerint a két főiskolás szolgáltatását két nyírségi rendőr is igénybe vette. Kovács András megyei főügyész csütörtökön, Nyíregyházán tartott sajtótájékoztatóján elmondta: a térségi főügyészségi nyomozó hivatal egy évig tartó vizsgálat után most zárta le az ügyet, és harminc gyanúsított ellen nyújtja be a vádiratot a bírósághoz.

Az okirat-hamisítás bűntettével gyanúsítottak között van vezető beosztásban dolgozó személy, önkormányzati képviselő, egyetemi oktató és a helyi médiában dolgozó ember is. Házkutatást tartottak a főiskolai hallgatók lakásán, és ott több hamisított személyi igazolvány került elő. Az ügyészség megtalálta az ügyfelek nevét tartalmazó listát is.