<A name="OLE_LINK18">Medgyessy Péter fogadta Simone Veil-t </A>

Vágólapra másolva!
Medgyessy Péter miniszterelnök hétfőn hivatalában fogadta Simone Veil-t, az Európai Parlament volt elnökét, a francia Soá Emlékalapítvány Elnökét.
Vágólapra másolva!

Gál J. Zoltán kormányszóvivő tájékoztatása szerint a kormányfő elmondta: a nemzeti közép kormánya kötelességének tartja az ellenségeskedés megszüntetését, a gyűlölet és a kirekesztés elleni határozott fellépést. "Személyes feladatomnak tekintem a nemzet egységének megteremtését, a kettészakítottság felszámolását" - fogalmazott a kormányfő.

Simone Veil megelégedéssel fogadta, hogy hosszú idő után végre létrejöhet a Holocaust Emlékmúzeum Magyarországon. Az alapítványi elnök szerint az emlékmúzeum a kirekesztés és a diszkrimináció elleni fellépés fontos intézménye. Medgyessy Péter elmondta: rendszeres találkozókat tervez a történelmi egyházak és a magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek képviselőivel. Hangsúlyozta, hogy ezt a társadalmi párbeszéd fontos elemének tartja, ezért minden az egyházakkal és a kisebbségekkel kapcsolatos kormányzati feladatot a Miniszterelnöki Hivatal lát el.