Ősszel tartják a református egyházi választásokat

Vágólapra másolva!
Ősszel megtartják a református egyházban a választásokat. Az egyházi vezetők hatéves megbízatása ugyanis idén decemberben lejár.
Vágólapra másolva!

Elrendelte az ősszel esedékes választásokat a Magyarországi Református Egyház Zsinata, amely jelenlegi összetételében szeptember 25-én tartja ünnepélyes záróülését - mondta Bölcskei Gusztáv püspök, a testület lelkészi elnöke pénteken.

A zsinat háromnapos ülését lezáró sajtótájékoztatón a püspök elmondta, hogy a tisztségviselők hat évre szóló megbízatása ez év december 31-én lejár. A zsinati tagokra és püspökökre is kiterjedő választások jelölési eljárását szeptember 30-ig kell megindítani, s az újonnan felálló zsinatnak 2003. február végéig kell megtartania alakuló ülését.

Bölcskei Gusztáv közölte azt is, hogy június első felében találkoznak egymással az új kormány és a református egyház vezetői.

Korábban:

Hegedűs Lóránt fittyet hány a zsinati döntésre