Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője csütörtökön éles hangon bírálta a távozó kormányt amiatt, hogy az elmúlt négy hétben 650 milliárd forintot osztott szét, amely jelentős része "korrupció-gyanús" módon, saját klientúrájának zsebébe vándorol. Lendvai Ildikó pünkösdi királyságnak nevezte az Orbán-kormány utolsó időszakát, amely időszak alatt a leköszönő kabinet saját zsebpénzeként kezeli a közpénzeket.
A szocialista politikus kiszámolta, mire lehetne elegendő a 650 milliárd forint: az elköltött összegekből 16500 lakást lehetne építeni, esetleg minden magyar állampolgár 25-ször ebédelhetne meg belőle. Lendvai Ildikó további számításai szerint a 650 milliárd forint négy hétre bontva, hetente 140 milliárdos költés, munkaóránként 3,5 milliárd, percenként pedig 60 millió forint elköltését jelenti. Lendvai hálát adott, hogy Orbán Viktor csütörtök reggel sajtótájékoztatón értékelte az elmúlt négy évet, hiszen szerinte ebben az órában legalább megmarad 3,5 milliárd forint - ironizált a szocialisták frakcióvezetője.
A frakcióvezető ígéretet tett, hogy utólag "minden fillér" elköltését ellenőrzik, és elszámoltatják vele a távozó kabinetet. Lendvai kijelentette: a költekezések ellenére az MSZP tartja magát az első 100 nap ígért programjának végrehajtásához.
Korábban: