<P class="MsoNormal">Nem vizsgálja Terry Black ügyét az ombudsman

Vágólapra másolva!
Mivel több bírósági ügy is folyik Terry Black gyermek-örökbefogadási ügyében, és olyan ügyeket, melyekben bíróság hoz döntést az állampolgári jogok országgyűlési biztosa nem vizsgálhat, Takács Albert általános ombudsman-helyettes hatáskör hiányában lezárta a vizsgálatot.
Vágólapra másolva!

Az állampolgári jogok biztosának általános helyettese közleményben tudatta: mivel Terry Black védője, Mester Csaba arról tájékoztatta, hogy az ügyfele által örökbefogadni kívánt gyermek ügyében több bírósági ügy is folyamatban van, lezárta a vizsgálatot. A törvény szerint ugyanis az ombudsman nem vizsgálhatja azokat az ügyeket, amelyekben a bíróság hoz gyűlést.

Takács Albert hivatalból indított vizsgálatot. Az ügyben március 25-én hozott határozatot a Pesti Központi Kerületi Bíróság, mely szerint Terry Black jogtalanul tartja magánál az általa nevelt kisgyermeket, Danikát, ezért a bírósági döntés jogerőre emelkedésétől számított három napon belül át kell adnia a kisfiút a tatabányai jegyzőnek.

A bírósági határozat ellen Terry Black és ügyvédje fellebbezett. Mester Csaba ügyvéd szerint Danika nagymamája is pert indít annak érdekében, hogy a transzvesztita művésznél maradhasson unokája.

A gyámhivatal megismételt eljárásában kimondta: nem maradhat Terry Blacknél a kisgyerek. Határozata szerint Terry Black alkalmatlan az örökbefogadásra, mert nem a valóságnak megfelelően tájékoztatta a hatóságokat a lakáskörülményeiről, és jelentős köztartozást halmozott fel.

A XVI. kerületi gyámhivatal tavaly decemberben rendelte el, hogy kerüljön átmeneti elhelyezésbe a Terry Black által október óta nevelt kisfiú. Terry Black nem adta oda a kisbabát a határozatot végrehajtó piliscsévi jegyzőnek, aki később elfogultságot jelentett be az ügyben. Ezután a tatabányai jegyzőhöz került az ügy, aki azt mondta, nem hajlandó addig intézkedni, amíg le nem zárulnak a folyamatban levő perek.

Korábban:

Nem maradhat Terry Blacknél Danika

Terry Black nem fogadhat örökbe gyereket