A Dózsa György útig terjeszkedik a fizetőövezet

Vágólapra másolva!
Jövőre akár bankkártyával vagy mobiltelefonnal is lehet fizetni a parkolási díjat Budapesten, ha a parlament és az önkormányzatok elfogadják az ehhez szükséges jogszabály-módosításokat.
Vágólapra másolva!

Akár már jövőre megszűnhetnek a kaotikus parkolási állapotok. Az autósoknak nem kell háromféle parkolókártyát maguknál tartaniuk, és az sem lesz baj, ha épp nincs náluk aprópénz. A parkolási reformot előkészítő fővárosi parkolási egyeztető fórum azon munkálkodik, hogy meglévő és elterjedt technikai eszközökkel váltsák ki a készpénzfizetést.

Szirmay Tamás, a szervezet titkára emlékeztet rá, hogy Magyarországon 5 millióan használnak bankkártyát, és ugyanennyi állampolgárnak van mobiltelefonja. Külföldi példák bizonyítják, hogy ezt a két eszközt fel lehet használni a parkoláshoz, csak meg kell teremteni hozzá a szükséges jogi hátteret. A hollandiai Groningen városában bevált a maroktelefon, ennek segítségével lehet leróni a parkolási tarifát. Akár úgy is, hogy a felhasználó feltárcsáz egy telefonszámot, vagy SMS-t küld, és ennek alapján emelik le a bankszámlájáról az adott összeget.

A bankkártya is tökéletesen alkalmas fizetőeszköz lehetne az automatáknál. Az automata közvetlenül lépne kapcsolatba az ügyfél bankszámlájával, vagy a kártya működne egyfajta elektronikus pénztárcaként, amelyet bankszámláról lehetne feltölteni, akárcsak a kártyás mobitelefonokat. Technikailag minden rendelkezésre áll, ám a technika ez esetben megelőzte a jogi szabályozást - közölte Szirmay Tamás. A pénzintézeti törvény ugyanis nagyon szigorúan körülhatárolja a pénzügyi szolgáltatások körét. Helyi szinten is jogszabályváltozásokra van szükség. A fővárosi önkormányzat már dolgozik a parkolási rendszer reformján. Valószínűleg nem a jelenleg érvényben lévő rendeletet módosítják, hanem egy teljesen új jogszabályt alkotnak, amelyet augusztusban vagy szeptemberben tárgyalhat a fővárosi közgyűlés. A rendelet tartalmáról egyelőre nem sokat tudni.

Rossz hír az autósoknak: néhány héten belül a Dózsa György útig bővül a zóna a VII. kerületben, ami azt jelenti, hogy Erzsébetvárosban nem lesz egy talpalatnyi hely, ahol ingyen parkolhatnának az autók.

Korábban:

Terézvárosban este 8-ig fizettetnének a parkolásért