Apad a Duna Budapestnél

Vágólapra másolva!
Hat-hét órás tetőzés után délre már egy centimétert apadt a Duna vízszintje a fővárosban. A következő 24 órában lassú apadás várható. A rakpartot valószínűleg szombat reggelre hagyja el a víz. Az ártérre épült házakból összesen 22 embert kellett kiköltöztetni az elmúlt két napban.
Vágólapra másolva!

A szakember szerint ezután lassú apadás várható a fővárosban, ami a következő 24 órában 1-2 centiméteres vízszintcsökkenést jelent óránként. Utána valószínűleg felgyorsul a víz visszahúzódása, és egy nap alatt akár hatvan cm-t is csökkenhet a vízszint. Budapesten jelenleg másodfokú árvízvédelmi készültség van érvényben, de egyes pontokon (Óbudán és a Margitszigetnél) harmadfokú.

Esztergomnál és Nagymarosnál tovább apad a folyó. Esztergomnál a tetőzés óta 12 centimétert apadt a Duna, Nagymarosnál az elmúlt 12 órában 6 cm-t húzódott vissza a víz. A szakember szerint Baját 30-ára érheti el az ár, de április 10-éig valószínűleg árvízvédelmi készültség lesz a folyón.

Családokat kellett kiköltöztetni a víz miatt

A tegnapi nap folyamán az áradó Duna miatt hét, ártérre épült házból költöztették ki a lakókat. A Pest megyei Szob településen négy házból kellett néhány napra kiköltöznie 12 embernek, őket szociális otthonban helyezték el. A főváros XI. kerületében, a Lágymányosi-öbölben pedig három családnak, összesen 10 embernek kellett elhagynia otthonát.

Több kompjárat szünetel

Duna árhulláma miatt mind több kompjáratot állítanak le - adja hírül az MTI. A Dunakanyarban már csak a váci komp jár, Kisoroszinál és Visegrádon csak kishajóval kelhetnek át az utasok. Budapesttől délre a Százhalombattától Dunaújvárosig terjedő folyószakaszon valamennyi kompot le kellett állítani a magas vízállás miatt. A Csepel-szigeten, Szigetújfalunál ugyancsak a magas vízállás miatt lezárták a forgalom elől a Duna-partra vezető utat. Tát és Esztergom között továbbra sem közlekedhetnek a járművek a 11-es főúton.

Szentendrén megroggyant a gát

Fotók: Barakonyi Szabolcs

A gátakat gyengítő buzgárok a Duna felső szakaszán okoznak komolyabb gondot. A Mosoni-Duna mentén 23 km hosszan fakadóvizek, csurgások adnak munkát a védekezőknek. A gátakon dolgozó 127 munkás homokzsákokkal, kavicsokkal, fóliával próbálja a víz útját állni, és a gátakat erősíteni - mondta az [origo]-nak Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.

Az áradás miatt a Duna mentén mintegy 800 személy dolgozik, ebből körülbelül 500 a fővárosban, 100 Pest megyében. A munkások legnagyobb részét a csatornázási művek és a vízművek szakemberei teszik ki. Kivéve Szentendrén, ahol tűzoltók és katonák is segédkeznek a védekezésben