Megbontották a jégtorlaszokat a Tiszán

Vágólapra másolva!
A jégtörő hajók összehangolt munkájával megbontották a Tisza Tiszacsermely és Cigánd közötti, 582 folyamkilométerénél kialakult jégtorlaszt, és ennek eredményeként a torlasz péntek éjszaka megindult lefelé a folyón.
Vágólapra másolva!

Pados Imre, az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság (Évizig) védelemvezetője elmondta: a helyenként 4 méter magas torlasz rombolásában az Évizig négy, a Felső-tiszavidéki Vízügyi Igazgatóság egy, továbbá az Árvíz- és Belvízvédelmi Központi Szervezet két, a Dunáról átirányított jégtörő hajója vett részt. Ezek a hajók továbbra is a térségben végzik a hatalmas jégtáblák "aprítását". A megbontott jégtorlasz szombat délelőtt elérte a Tiszatardos-Tiszaladány közötti folyószakaszt.

A Tokaj és Zemplénagárd közötti Tisza-szakaszon váltakozva továbbra is erős és közepes jégzajlás észlelhető. A Tiszalök-Tokaj közötti szakaszon két jégtörő hajó végzi a jégzajlás miatt szükséges, úgynevezett jégkormányzási munkát, különös tekintettel a tiszalöki vízlépcső védelmére. A vízlépcsőn a duzzasztást megszüntették és a gáttáblákat kiemelték, hogy elősegítsék a jég zavartalan levezetését.

Az Évizig a Tiszalök-Zemplénagárd közötti folyószakaszon továbbra is a legmagasabb, harmadfokú védekezési készültséget tart a jeges áradás miatt.