Hetvenmilliárd forintot költöttek eddig autópálya-építésre<BR/>

Vágólapra másolva!
Noha az Orbán-kormány kezdettől nagy autópálya-építéseket ígért, sőt mandátumának második felében egyenesen grandiózus útépítési terveket vázolt fel, a gyakorlatban eddig csak az M7-es 73 kilométeres szakaszának felújításával és kiszélesítésével írta be magát a sztrádaépítés történetébe. Folytak ugyan tárgyalások és előkészületek, de a kormányzati ciklus első felében sztrádaépítés nem folyt. Tavaly megkezdődtek a felmérések és a talajmunkák az M3-ason, s az idén már építkeztek is: az autópálya-építő konzorcium november végéig körülbelül 70 milliárd forintot használt fel a sztrádaépítésre.
Vágólapra másolva!

Az autópálya-építés már a Fidesz választási programjában is kiemelt helyet kapott, majd a kormány az első perctől kezdve nagy sztrádaépítési tervekkel állt elő. Ehhez képest inkább az volt megfigyelhető, hogy a polgári kormány eddigi három és fél éve alatt rendre átalakultak, megváltoztak a különböző építkezési tervek. Gyorsan döntött viszont a kabinet a pályáztatás ügyeiben: már közvetlenül a választás után visszavonta az M7-es felújítására még az előző kormány által kiírt pályázatot és levette a napirendről a kiírás előtt álló M3-as pályázatot.

Az első nagy útépítési kormánykoncepcióval 1999 májusában jelentkeztek, s rögtön tíz évre szóló programot hirdettek, mint-egy 600 milliárd forintos költséggel. Ebben még az szerepelt, hogy 2001 végéig befejezik az M3-as Polgárig építendő szakaszát, s az M7-es felújítását. Ez utóbbiban később változás történt: az Nemzeti Autópálya (NA) Rt. megállapodott a kivitelezőkkel, hogy 2002 májusáig kell megépülnie a sztrádának, annak a részének is, amely Aligától Zamárdiig vezet, s annak is, melyet Érd és Aliga között kiszélesítettek és felújítottak.

Az első terveket követte a gyorsítási elképzelés, amikor is a korábban tíz évre szóló programot öt évre szűkítették volna. Ám ugyanakkor a meghívásos tárgyalás alapján kijelölt kivitelezőkkel az M3-as átadását 2002 végére helyezték. Ezt követően megjelent a Széchenyi terv, de ebben már újabb autópálya-fejlesztési variációk szerepeltek, bár ezeket nem emelték át kormányhatározatba.

A kabinet pedig - legutóbb októberben -, előrukkolt a negyedik fejlesztési koncepcióval is. A legfrissebb, immár több kormánycikluson is átívelő útépítési tervek 15 évre adnának munkát a kivitelezőknek. Ezen elképzelések egyébként egyes számítások szerint - az M3-as autópálya bekerülési költségét alapul véve - legalább ezermilliárd forintot igényelnének.

A korábban autópálya-építéssel sohasem foglalkozó Vegyépszer Rt. és a Betonút Szolgáltató Rt., vagyis a sztrádaépítésekre konzorciumba tömörült cégek 136,8 milliárd forintért szerződtek a Nemzeti Autópálya (NA) Rt.-vel három sztrádaprojektre. Ez a szerződés az M3-as és az M9-es építését jelenti a hidakkal együtt, s benne van az M7-es felújítása és továbbépítése. A Vegyépszer és a Betonút külön szakaszokra osztotta az építkezéseket, amelyeken rendre 3-400 alvállalkozót foglalkoztatnak. Az idén szeptember közepén és októberben nyilvánosságra hozott lista 225 alvállalkozó nevét tette ismertté. Csak ennyien járultak ugyanis hozzá, hogy a nevüket nyilvánosságra hozzák. A majd' négyszáz társaság fele gondolja úgy, hogy a megrendelőnek nem kell nyilvánosságra hoznia megbízásukat - noha az autópályák közpénzből épülnek. A kivitelezők és az NA Rt. szerint mind a Vegyépszer, mind a Betonút jól halad az M3-as autópálya építésével. Mindkét cég építési szakaszán a földmunkák csaknem elkészültek, a pályaszerkezet építése a tervek szerint zajlik.

Az M9-es autóút beruházása is megkezdődött ez év tavaszán. Itt - különösen a Dunántúlon - sok váratlan akadály (régészeti lelőhelyre bukkantak, rendkívül rosszak a talajadottságok) nehezítette a haladást. A szekszárdi Duna-híd jelenleg 18 százalékos készültségi fokon van.

Az M7-es autópálya Érdtől Balatonaligáig terjedő 73 kilométeres felújított szakaszát a kivitelezők a tervezett határidő előtt öt hónappal adták át. A felújítás során Székesfehérvártól Budapestig kiépítették a harmadik sávot, korszerűsítették a vízelvezető rendszert, továbbá megtörtént az érintett szakaszon levő 97 híd, illetve felül- és aluljáró rekonstrukciója is.

Korábban:

Lett volna kedvezőbb ajánlat az autópálya-építésre