Orbán Viktor büszke a státustörvényre

Vágólapra másolva!
A Duna TV-nek vasárnap adott interjúban a miniszterelnök főként a státustörvényről beszélt. Közölte, hogy nem csupán jó a jogszabály, de nagyon közel is áll a szívéhez.
Vágólapra másolva!

Ennek a törvénynek az a célja, hogy az elmúlt nyolcvan évben tapasztalt, magyarokat sújtó asszimilációt megállítsa, visszafordítsa és helyette a magyar nemzethez való tartozás érzését és az önbecsülést erősítse meg - közölte.

A kormányfő szerint a törvény azokra terjed ki, akik három feltételnek együttesen felelnek meg: magyarnak vallják magukat, magyarul beszélnek és valamelyik magyar szervezet, vagy történelmi egyház tagjai, illetve magyarként vannak az adott országban nyilvántartva. A jogosultságról Magyarországon fognak dönteni.

A miniszterelnök szólt arról, hogy az egészségügyi ellátásokra vonatkozó szabályozások tekintetében szükség lesz az országok közti egyezetésre. Arra a román miniszterelnöki kijelentésre reagálva, miszerint Románia területén nem fogják engedni olyanok jelenlétét, akik a magyar etnikumhoz való tartozást vizsgálnák, Orbán Viktor úgy fogalmazott: nem erőből kellene ezt a kérdést eldönteni.

Korábban:

Orbán 2015-re EU-szinvonalat ígér