Vágólapra másolva!
A per másodrendű vádlottjának betegsége miatt szerdán elhalasztották a Zalatnay-per tárgyalását. A korábban kijelölt következő tárgyalási napon sem tudnak tárgyalni, ezért a vártnál később születhet ítélet.
Vágólapra másolva!

Szerdán folytatódott volna az a büntetőper, amelyben az ügyészség harmadrendű vádlottként 150 millió forintos kárt okozó csalássorozattal és elsőrendű vádlottként - más ügyekben - hitelezési csalás tartozásfedezetének elvonásával, magánokirat-hamisítással, valamint gazdasági adatszolgáltatás elmulasztásával vádolja az énekesnőt. A tárgyalást a bíró elhalasztotta, mivel a per másodrendű vádlottját vasárnap autóbaleset érte, súlyosan megsérült, ezért nem tudott eljönni a tárgyalásra, és neki feltétlenül jelen kell lennie a tanúmeghallgatásoknál. A másodrendű vádlott ügyvédje közölte, hogy védence a baleset miatt feltehetően 3-4 hétig nem tud megjelenni a bíróságon, így a korábban kitűzött következő tárgyalási napon sem, az még egyelőre bizonytalan, hogy az október 24-i tárgyalásra el tud-e jönni.

Zalatnay Saroltát az ügyészség harmadrendű vádlottként 150 millió forintos kárt okozó csalássorozattal vádolja. Zalatnay ugyanis 1996-ban több cégtől és magánszemélytől vett fel kölcsönöket egy közvetítő cég közbenjárásával, melyeket később nem tudott visszafizetni. Zalatnay a korábbi tárgyalásokon azt állította, hogy 30-40 millió forint kölcsönt vett fel összesen a pénzügyi tanácsadó cég segítségével. A vádiratban megjelölt negyven sértett közül - akik a vádirat szerint kölcsönöket juttattak el Zalatnaynak - huszonkilencről állítja: nem ismeri őket, és ezek az emberek nem is keresték meg őt később azzal, hogy fizessen vissza nekik bármiféle kölcsönt. Emellett Zalatnay azt is állítja, hogy nem állt szándékában senkit megtéveszteni, csak televíziót szeretett volna csinálni.

[origo]

Korábban:

Terry Black is tanúként szerepel a Zalatnay-perben

Ellentmondóan nyilatkoztak a Zalatnay-per vádlottjai a szembesítéskor

Zalatnay csak zárt ülésen nevezné meg azokat a bankárokat, akik hitelt ígértek neki

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!